MI KERÜL A FA ALÁ?
A karácsonyi titok

December van. Hajnal. A fákat és bokrokat puha dunyhaként védelmezi a

fehéren fénylő hó. Nyugodt a táj.

Csak a lágy szellő miatt meg-megmozduló fagyos ágak zörrennek össze, mintha köszönteni szeretnék az ébredező tájat. Ezt a mérhetetlen nagy nyugalmat egyszer csak egy víg hang töri meg. 

A peckes, fénylő tollazatba burkolódzó kakas hangosan belekiált a csöndbe:

-         "Ébredjetek! Itt van a reggel. - hallatja magát. - Keljetek, hát fel!". 

Erre a vidám szóra a szobában is halk mozgolódás kezdődik.

A mai élet is beindul.

Persze még csak Károly szeme nyílik ki. Halkan, szinte lélegzetvétel nélkül kel ki a jó meleg ágyból. Annyit azért megtesz, hogy odahajol feleségéhez, Annához, lágyan megcsókolja az arcát, betakarja és magára hagyja - hadd pihenjen még.  Károly felöltözik - melegen. Sapkáját a fejére csapja, kötött sálját a nyakára csavarja. Elindul kifelé. Lép egyet, kettőt. Az ajtót kinyitva a hajnali homályos fény ezüstösre festette az előszoba falait, majd újra sötétség. Kint a ragyogó téli takaróba lépve Károly lába alatt frissen ropog az éjszaka lehullott hó. Lehajol, egy hógolyót gyúr és elhajítja, ami halkan puffan a farakáson. Odalépked, megfogja a fejszét, amit még évekkel korábban édesapjával együtt készítettek.  Csitt-csatt, pitt-patt. Suhog a fejsze, pattan a fogács, hull a földre a hasáb. Gyújtóst készít, hogy mire reggel lesz, a családot az otthon melege  ölelje át. Károly számára a korai ébredés valóságos öröm.       

-         Miért is? - kérdezhetnénk tőle, s ha ezt megtennénk, a következő választ kapnánk:

-          

" A reggeli hideg, ha kipirosít, ha a favágástól egy kissé kimelegszem,

ha a fa cipelésétől picit gyorsabban lélegzem, s tán el is fáradok,

 öröm önti el a szívemet, mert tudom, hogy a szeretteimért teszem mindezt.

Ha a fiamért és a feleségemért tehetek  bármit,  még ha kimerítő

munkáról is van szó, élvezem. Ilyenkor nincs számomra nehézség,

nincs fáradság.

Ha róluk van szó, egyszerűen nem tudok az ágyban maradni, 

legyen a szobában bármilyen kellemes a meleg, 

s kint bármilyen csípős a hideg.

Szeretem a favágást, mert szeretem a családom."

Károly kétkezi munkásember. A földeken és az erdőben dolgozik. Ezt tanulta édesapjától is, Mihálytól, akit 2 és fél éve elveszítettek. Balesetben veszítette el életét. Károlynak nagyon fájt édesapjának távozása, hiszen rajongásig szerette őt. Sülve-főve együtt voltak, épp úgy, mint ahogy kicsi Matyi állandóan az édesapján lóg. A négyéves csöppség, amikor csak teheti Károllyal van. Ha az épp a ház körül tevékenykedik - lehet kint csípős hideg is -, Matyi kisurran és kérleli, hogy meséljen neki. Ez a mai napon sincsen másként. Mire Károly végzett a reggeli favágással, s épp a kályhát pakolta, Matyi is  kikászálódott az ágyacskájából, leült a kedvenc sámlijára, amit Károly készített neki még a születésnapjára. Leült és álmos szemeit nyitogatni próbálta. Figyelte, hogyan dolgozik az édesapja.  - Szia, papa! Hogy aludtál? -  Szia, Matyikám. Én nagyon jól. Te is?  - Igen. -  Te már ilyen korán talpon vagy? - kérdezte széles mosollyal Károly, s utánozta Matyi álmoskás ábrázatát.          - Igen, papa, próbálok. De olyan nehéz. Hogyhogy te ilyen friss vagy, én meg még mindig egy kicsit aludnék?  - És miért nem alszol még, fiacskám?  - Hallottam, hogy bejöttél, és tudod, szeretem nézni, ahogyan a megrakod a tüzet. Te sosem vagy fáradt?  - Matyi - felelt Károly -, ha rólatok van szó, a mamáról és rólad, akkor egyszerűen eltűnik minden  fáradságom.  - De hová, papa? Hová tűnik?  - Egyszerűen nem is figyelek rá. Teszem, amit tennem kell. Rátok gondolok. És ilyenkor mindig tele leszek energiával. Olyan leszek, mint a medve. Olyan erős.  - És én miért nem, papi? Miért nem vagyok olyan?  - Te is éppen olyan vagy, mint a medvék, csak te most még egy kis medvebocsra hasonlítasz. Ám, amikor majd felnősz, és akkora leszel, mint én, te is egy szép, erős medvéhez fogsz hasonlítani.        - És a medvebocs is olyan, mint én? Hamarabb elfárad és nehezebben ébred?  - Bizony, Matyi! A kicsi medvék épp ilyenek. Pont olyanok, mint te.  Ezzel a válasszal Matyi nagyon elégedett volt, s azt gondolta magában, hogy ha ő most olyan, mint egy bocs, akkor biztosan belőle is lehet olyan "medve", mint amilyen a papája. Ez az elégedettség eltöltötte kicsiny testét, és most már egy cseppet sem volt álmos. Sőt! Felpattant a sámlijáról és rohant édesanyjához - aki a konyhában készítette a reggelit -, hogy elújságolja neki:  - Mami, mami! Képzeld, mit mondott a papa?  - Mondd csak, mit? - kérdezte Anna egy bűbájos mosollyal az arcán.  - Azt mondta, hogy én is lehetek még nagy medve!  - Medve?                 - kérdezett vissza, kissé meglepettem. - Igen, mami olyan nagy medve, mint amilyen ő. Tudod, most még csak olyan vagyok, mint  egy kis bocs, a papa pedig olyan erős, mint egy nagy medve. - Igen, Matyi, valóban olyan  vagy, mint egy kis bocs és én is biztos vagyok benne, hogy te is erős medve leszel. - Papa,  hallottad? A mama is azt látja, amit te. - Persze, hiszen ez az igazság! - mondta csendes határozottsággal, majd folytatta.  - Amúgy, Matyi, várod már az estét?  - Már nagyon. -  És szeretnél majd segíteni?  - Persze. Ugye, papa, a kicsi bocsok is segítenek a papájuknak?   - Ha tudnak, akkor igen. 

De miben is kéri Károly a kicsi Matyi segítségét? És mi lesz este, amit annyira várnak már? December 24-e van, és a Szentestére való emlékezést várják. És a mai nap azért is fontos Matyi számára, mert a papája megígérte neki, hogy idén már ő is segíthet a fenyőfa feldíszítésében. Együtt készülnek. Ők ketten díszbe öltöztetik a házukat, míg Anna pompás ünnepi vacsorát készít. Ezen a napon a Híres családban az a szokás, hogy ebédre valami egyszerű, hideg étel fogyasztanak: kenyeret, paradicsomot, paprikát, szalámit, sajtot vagy aludttejet hagymával. Ebéd után pedig elkezdik a ház díszítését: a férfiaké a látvány, az asszonyoké az íz és az illat. Károly ezen a napon vágja ki a fenyőt, amit estére szépen fel is öltöztetnek ünnepi díszbe, Anna pedig halat és pulykát készít, valamint egy ínycsiklandó tortát.  Matyi már nagyon izgatott. Az előszobában topog. - Papa, öltözhetek már? - Hova indulsz, fiam. Nincs még túl korán? - kérdezte huncut mosollyal az arcán. - Nincs. Ugye indulunk már? - Hátra megyek a fejszémért. Addig akkor öltözhetsz is. – Rendben!              - és Matyi abban a pillanatban, mintha puskából lőtték volna ki, már magára is rántotta a csizmáját, a kabátkáját, a sapkáját és a sálját. Indulásra készen állt. - Gyere, Matyi! - szólt be, Károly a résnyire kinyitott ajtón. - Gyere, és menjünk! - Már itt is vagyok. Mehetünk .    - mondta ragyogó szemekkel, és elindultak az erdőbe. Közben vidáman beszélgettek, meglesték az állatokat, amint a hó alatt élelem után kutatnak. - Matyi, szólj, ha látsz egy olyan fát, ami tetszik. - Papa, nekem mindegyik fa tetszik. - Értem - mosolyodott el Károly -, de hát, mindet mégsem vihetjük haza. Nem férne be a szobába. - Papa, mit szólnál ahhoz?  - kérdezte, egy tömzsi fára mutatva. - Fiam, képzeld, én is épp ezt szemeltem ki.                     - Komolyan? - Igen. Látod, Matyi, ugyanazt szemeltük ki. - De jó! - felelte a kicsi. Aztán néhány suhintás és már viszik is a fát. Visszatérve az udvaron pedig a tartóba illesztés következik. Matyinak nagyon tetszik a készülődés. Most vesz részt először ebben. Eddig, mivel még pöttöm volt, Károly a készülődés idejére édesanyjához vitte őt. De most vidáman és serényen szorgoskodik. Készen áll a fa, kezdődhet a díszítés. Eközben Anna már csodás illatfelhőt varázsolt otthonukba. A házba belépve mohó szippantották be a finom aromát.     - Mami, idenézz! - mutogatta örömmel a fenyőt édesanyjának Matyi. - Képzeld, épp ugyanazt választottam, mint a papa. - Persze, mert biztosan megtaláltátok a legszebbet.        - Így van, mami - mondta, s közben egyre csak szimatolt. - De finom ez az illat ! - vetette közbe Károly. - Igen, mami, ez nagyon jó! De most mennünk kell díszíteni. - Jól van, menjetek csak - felelte  kedvesen.

Azzal be is helyezték a fenyőt a helyére és elkezdték csinosítani az otthonukat. - Papi, ha készen vagyunk, akkor mi kerül majd a fa alá?             - Ajándékok. - A kis Jézus hozza? - Matyi, az ajándékokat, amikkel játszani tudsz,             mi helyezzük a fa alá, de van, ami a  játékoknál sokkal fontosabb.  

 Azt a kis Jézus hozta el nekünk.

- Mi az, ami fontosabb a játékoknál? Mit adott nekünk? - Fiacskám, a legfontosabb, amivel rendelkezünk a szeretet.

- És tudod, Szentestén a szeretetre emlékezünk.

- Mamitól már hallhattad többször is, hogy ez a szeretet ünnepe. - Tudod, hogy miért? -  Miért, papa?

- A kicsi Jézus azért született közénk, hogy megtanítson minket a szeretetre, annak fontosságára. A szeretet pedig az, amikor olyat adsz a maminak, nekem vagy bárki másnak, akit szeretsz, ami áldozatot jelent neked.

- Épp ezért van az, hogy mi mindig olyannal lepjük meg egymást, amit saját magunk készítünk. - Emlékszel a sámlidra? Tudod, amin annyira szeretsz ülni… - Emlékszem - vágta rá azonnal. - Azt is én készítettem. Neked.

Én ezzel mutattam ki a szeretetemet feléd.

Olyat készítettem,  amivel örömet okozhattam neked.

- És ezt nehéz volt elkészíteni?

Ha szeretettel készítesz valamit, akkor az sosem lehet nehéz.

- És papa,  én is tegyek valamit a fa alá?

 - Szeretnél?  

- Bármit készíthetek nektek?

 - Matyi, a fa alá bármit tehetsz, amivel mosolyt szeretnél az arcunkra varázsolni. Ha a készítés közben szeretettel gondolsz rám vagy a mamira, akkor tényleg bármit odatehetsz.

 - De jó! Akkor én megyek is. Már tudom, hogy mit adok neked és a maminak. - Jól van, menj csak!

Ezzel Matyi, bevonult a szobájába. Alkotott. Majd amikor Anna szólt, hogy készen van a vacsora, kijött, és elhelyezte a szüleinek szánt ajándékokat, majd leült az asztalhoz.

 - Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Adjad Uram, hogy jól essék, Jézus neve dicsértessék! - mondta Károly. - Ámen! - mondták  mindhárman.

- Van egy ajándékom számotokra - folytatta Matyi. - Elmondhatom? -  Mondjad csak.           -  Mi az?

- Kicsi Jézus szeretünk, maradj mindig itt velünk. A mamit és a papit is  szeretem, segíts ajándékot készítenem. - Ámen!

 - Ezt most találtad ki? - Igen, mami. Bent a szobámban - felelte. - Kértem a kicsi Jézust, hogy segítsen. - És? Segített. - Ott van a fa alatt.

A vacsora után hálát mondtak és megköszönték egymásnak az ételt: Annának, amiért oly finomat készített, Károlynak, amiért előteremtette a hozzávalókat, Matyinak pedig, hogy jóízűen falatozott belőle.

 - Most akkor nézzük meg az ajándékokat! - mondta Károly - De előtte énekeljünk egy kicsit.          

- A Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok eléneklése után leültek a szépen karácsonyfa elé. Matyi kirakót kapott az édesapjától és egy mesét, amit az édesanyja írt és ő rajzolt hozzá. Nézzétek meg azt is, hogy én mit készítettem! - mondta Matyi. Azzal felemeltek a földről egy szépen összehajtott papírlapot, melyre szép színes rajzot varázsolt a kicsiny gyermek.

A rajz egy férfit, egy nőt és egy kisgyereket ábrázolt, valamint egy csecsemőt.

- Matyi, kérlek, meséld el, mit ábrázol ez a szép rajz? - kérte Anna.

Azt rajzoltam le, hogy ezentúl segíteni fogok nektek. Többet, mint eddig és ezt szeretném adni nektek ajándékba.

 - És ki ez a csecsemő, kicsim? - kérdezte Károly.

 - Ez papi, a kicsi Jézus.

Azért rajzoltam ide, hogy ő segítsen nekem, ha valami nehéz munkám lenne. És még azért is, hogy mindig szerethesselek titeket. Akkor is, ha a sarokba küldesz.

-         Kis fiam, ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptunk -  mondta Anna és könnyes szemmel átölelte a gyermekét és a férjét, csókot hintett a homlokukra, majd halkan elkezdtek énekelni újabb karácsonyi énekeket.

Így telt a Híres család karácsonya, amikor a kicsi Matyi négy éves volt. Boldogan, örömkönnyekkel tarkítva, őszinte szeretetben.

Mélységes tisztelettel kívánok Neked és szeretteidnek ezzel a kis történettel meghitt és szeretettel teli karácsonyt!

Üdvözlettel: