Ülj ide mellém…
Ülj ide mellém s nézzük együtt az utat, mely hozzád vezetett. Ne törődj most a kitérőkkel, én is úgy jöttem, ahogy lehetett. Hol van már, aki kérdezett, és hol van már az a felelet, leolvasztotta a Nap a hátamra fagyott teleket. Zötyögtette a szívem, de most szeretem az utat, mely hozzád vezetett.
(Csukás István)
| |
Várlak
Merengve ültem a parton,
Rám köszöntött lassan az alkony.
S a vén Duna két partján
Szürkeség nyugodott mélán.
Egyedül éreztem magam,
A szél hátrafújta hajam,
S a vén Duna két partján
Az este leszállt már némán.
Várlak. "Talán nem jössz el?"
Furcsa érzés töltött el,
S a vén Duna két partján
Sötétség záporozott rám.
Indulni készültem éppen,
Mikor meghallottam lépted,
S a vén Duna két partján
Kigyúlt a lámpaszivárvány.
| |
¤BARÁTI MAGAZINOK, OLDALAK¤ |
| |
B¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤B |
| |
A VERS
A villám sem él sokáig,
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet,
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan addig él,
ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig, indul tőlem,
s meglel téged.
| |
„Azért van síró, hogy vigasztald,
Éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy szeresd!
Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat nyerjen karod között.
Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy megmutassad,
Mennyi SZERETET van Benned!”
"A végtelenhez mérve nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit sem ér,
Ha nincsen barátunk, elvisz a szél."
| |
"Amikor gyenge vagy,
akkor vagy a legerősebb.
Amikor semmid sincs, tiéd
az egész világ.
Amikor végképp elbuktál,
és úgy érzed, már nem bukhatsz
alább, akkor már csupán
egyetlen sóhajtás a győzelem.
Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts!
Fújd ki a levegőt,
ereszd el a kétségbeesést,
ereszd el dühödet,
ereszd el a görcsös akaratot!"
| |
AZ ÉN SZIVEM
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem
durva gaz-erdőben,
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem
fényben, égdörgésben,
ecetért kell elcserélni
minden édességem.
(Nagy László)
„Az Isten az egyszerűség,
Unja a túlságos jókat,
Unja a nyugtalanokat
S a sokszerű, nagy álmodókat.
Az Isten engem nem szeret,
Mert én sokáig kerestem,
Még meg se leltem s akkor is
Kötődtem, vele s versenyeztem.
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.”
(Ady Endre: Az Isten balján)
Halk, bánatos szökés
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
Ma június van
S kissé búsan
Jöttem el valahonnan.
Jóéjszakát se mondtam.
Meleg, vihartalan
Nyárban
Tettem be oda a szívem
S a lábam
S szeretném kivonni őket,
E hamar lépegetőket.
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
(Ady Endre)
Jó éjszakát
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényűzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyersdalú jelen.
Majd egyszer... Persze...
Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
(Tóth Árpád)
| |
| |
|
|
|
[237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1] [Archívum]
Olvassátok csak el, olyan megható történet... Bár több ilyen orvos lenne a világon!
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt! - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére. - Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki. - Tessék? - fordult hozzá a patikus. - A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda? - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban. - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége? - Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet. - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell. - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
Az emlékezés hete után mosolygós, szép derűs hetet kívánok Zsóka
Köszönöm szépen!
http://www.bobe1.mindenkilapja.hu/
Üdv! bobemama
|
Pihentető kellemes napot,majd Csodaszép hetet kivánok. Szeretetölellek. Kéklaguna.
|
valahol e világon kívül valamikor az időn túl valami köröttünk vagy bennünk megállt összefogództunk érintések nélkül percek kövein jártunk léptek nélkül és egymáshoz jutottunk utak nélkül.
Kellemes holnapot,mégszebb jövőhetet.
Puszillak.Luna | |
November 01.
Valaha fájó és megtört szívvel tudattuk Rokonokkal, Barátokkal,Ismerősökkel, Kit annyira szerettünk Eltávozott Közülünk.
Megszűnt drága szíve dobogni, Ő nem mondja már többé.. ..fáj.De Kik elveszítettük, Itt maradt a hatalmas űr,s a fájdalom.
Nem pótolja senki, Fájdalmunkban osztozott Mindenki. Mindig szeretettel gondolunk Rájuk, S Emlékük,szívünkben örökké él.
Gyújtsunk ma gyertyát Emlékezzünk Szeretettel Rájuk, Kiket ma is úgy szeretünk, Mint amikor még,itt voltak Közöttünk.
Szeretetben,Békességben telő napot Kivánok.
Szeretettel,Kéklaguna.
|
Minden szerettedért...anci46 |
Döbbenés
Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek, S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek. Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami, Hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni, És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni. Hogy meg kell mondani, ha valami fáj, Arra, hogy mindent tönkretehet egy
összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk, S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk. Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk, És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.
Bertók László:
Halottak napja
Halottak napja: visszapillantó tükör,
vizsgája szemnek, emberségnek,
akiket te mutatsz,
azok már nem előznek.
Sebességük fűszálak élein,
porszemeken cikázik,
arcuk csontok roncsaiban ázik.
Mértanuk pontjai között
a közúti szabályok
érvénytelenek,
életünkre igazolások.
Meghívás nélkül jelen vannak
kanyarokban, mozdulatokban,
tekintetük, mint jelzőlámpa
bennünk villan.
Tükörbe nézünk, megalázkodunk,
mindnyájan fehér bárányok vagyunk,
virágot hintünk az útra,
fejünkre hamut,
miközben őket ünnepeljük,
azaz magunkat ünnepeljük,
hisz nincsen visszaút.
Krizantémok a temetői buszon,
fejem körül virágok,
glória, mennyei kalap,
harmattal áldott.
Fehér lobogókkal a város
kiözönlik a kapukon,
mindenki megadta magát,
nem villog szurony.
Csak az évek, a nyavalyák
szűkülő sorfala vigyáz,
dércsípte árnyékuk felett
siránkoznak a fák,
megállók vasa, csonka keresztek
tükörképe szalad.
Arcom mögött a Tejút mozdulását,
köszöntsük halottainkat!
Deneverbaba
KÖSZÖNÖM SZÉPEN DRÁGA KISLÁNYOM!
|
Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint meg a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk.
Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.
Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak Neked
Örök világosságban, békességben nyugodj
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!
Nyugodt, békés napokat kívánok!
Nagyon sok szeretettel gondolok Rád: Sissi |
Szia drága !Szeretteink elvesztése,nekünk nagyon fáj.Rájuk emlékezzünk,gyüjtsunk egy szál gyertyát ,értük,és mindenkiért.
Luna
Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavaroganak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynának a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bűnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belőled, az, amit minden erőddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörődsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bűntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, művészien kimunkált rohadt nagy önámítás. Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízét, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább, felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végeláthatatlan köröket a szobádban, csak mégy, közben törni zúzni szeretnél, nekimenni ennek az átkozott szar világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs. Csak a fájdalom, és a hiány. A hiány. Az fáj.
Töltöttem magamnak egy italt, kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigarettára. A kő jeges hidege égette a talpam, meztelen testembe millió késként kapaszkodott bele a fagyos éjszaka, remegés rázott, a fogaim összekonccantak a pohár szélén, mélyen leszívtam a füstöt, és mint egy eszement, beszélni kezdtem magamban. Őrült vagyok? Igen, azt hiszem, igen. A szél felkapta a hangom, magával vitte, hogy hová, nem tudom, talán fel, a csillagokba, melyek fénye átpislogott a felhők fátyolának apró résein. Ahonnan immár Te vigyázol rám, pedig jobb lenne fordítva. És megint rámtör az a régi régi érzés: SZERETLEK, SZERETLEK ÖRÖKKÉ!
http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php |
Mihail Lermontov Imádság
Ha sorsom néha megtapos s bú fogja szívem át, elmondok egy csodálatos igéjű mély imát.
Megnyugtató, áldott varázs árad belőle rám, s gyógyít a szent vigasztalás, míg mondogatja szám.
S egyszerre nem fáj semmi sem, gond és bú nem sebez, sírok, hiszek s nehéz szívem oly könnyű, könnyű lesz.
(Áprily lajos fordítása)
Szia Drága. Kívánok nagyon szép estét, és
Hetet, még ha egy szomorú napnak is nézünk elé. Szeretettel ölellek Zsóka
|
Szia Drága.Kívánok szép álmokat,kellemes hetet.puszi.Luna
|
Szeretettel ölel: anci46
|
Szia Drága Böbemama!
Ezzel a képpel Kivánok, Gyönyörű hétvégét. Vigyázz Magadra. Millió szeretetölelés és puszi. Kéklaguna
|
Luna. |
Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz,
> egy > pillanat műve. Megszeretni egy nap elég, de az illető
> elfelejtéséhez > már lehet, hogy kevés egy élet Anikó
//gportal.hu/portal/anika60/
|
Levél az ápolónőhöz
Lát engem nővérke? Amikor rám néz azt gondolja: mogorva öregasszony, lassú, mindenben bizonytalan, zavart tekintetű, aki mindent lepecsétel amikor eszik, nem felel, amikor maga elégedetlenkedik, aki nem veszi észre, hogy fogytán a kedve, ereje. Olyan, mintha nem tudná mit csinál, minden lépcső magas neki, és nem látja, hová-merre tart. Aki akarat nélkül tűri, hogy mindent, más csináljon vele, etessék, fürdessék és egyebek. Ilyennek lát? Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám. Szeretném elmesélni, ki vagyok én, aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik, mikor maga nővérke, úgy akarja. Nézzen rám!
Tizéves kislány vagyok, akit a szülei úgy szeretnek! Tizenhatéves, csinos lány, aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz ... Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget esküszik, s azt be is tartja. Huszonötéves: kisbabája van, Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak. Negyvenes: gyerekei felnőttek, kirepültek a házból. Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak. Ötvenéves koromban? Jönnek az unokák, kitöltik napjainkat, gyerekzsivajtól hangos a ház, újból vannak gyerekeink, a szerelmemnek és nekem. Sötét napok közelítettek, meghalt a férjem. Jövőm a magány, a szomorúság. Az enyéim saját gondjukkal-bajukkal vivódnak, az emlékeimnek élek és a szeretet van velem. Az ember elszürkül, ha öreg és beteg, kicsit tán ütődöttnek is látszik. De hát egy öreg asszony vagyok, bája tűnt és ereje fogyott. Ebben a testben mégis egy fiatal lány lakik! Emlékszem örömeimre. Emlékszem fájdalmaimra! Szeretem és újra átélem az életem, mely olyan gyorsan elröpült. Elfogadom a hideg tényt, hogy semmivel sem tudok szembeszállni. Ha felnyílna a szeme nővérke, sosem csak egy mogorva öregasszonynak látna. Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!
Ezt a verset egy idős asszony irta, aki hosszú évekig Skóciában egy öregek otthonában élt. A növérek, az ápolók, de még az orvosok is zavartnak tartották. Halála után találták meg ezeket a sorokat.
Drága Böbemama!
Legyen nagyon szép napod, sok szeretettel gondolok Rád, puszillak: Sissi |
[237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1] [Archívum]
| |
|
|
|
Ha tetszik portálom, üzenj nekem!
Szeretettel visszavárlak!
Ha nem tetszik,sürgősen keresd meg a képernyő jobb sarkában a piros X-t.
"Az illemet otthonról hozzuk magunkkal!"
| |
További idézetek...
További idézetek...
NINCS PÉNZED TINTAPATRONRA?
..KATT IDE!..
Tanulj meg nemet mondani! Többet érsz vele, mintha beszélnél latinul.
Charles Haddon Spurgeon
Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A legtöbb utánzót az utánozhatatlan csábítja.
Marie von Ebner-Eschenbach
Senkit és semmit nem ismerhetünk meg igazán, ha nem szeretjük. (...) Aki a szíve gyökeréig nem szeret valakit, azt nem is ismerheti meg. Addig terjed az ismeretünk, ameddig a szeretetünk.
Gyökössy Endre
Akkor jó embernek félben szakasztani dolgát, mikor még szolgál a szerencse.
Faludi Ferenc
Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.
Gary Chapman
| |
KREATÍV ALAPANYAGOK MEGVÁSÁROLHATÓK |
| |
HA VAN KEDVED,KÉSZÍTS TE IS ÉS PÁLYÁZZ!! Itt: |
| |
SABLONOKAT, MINTÁKAT A KÉPESLAPKÜLDŐIMBEN BŐVEN TALÁLTOK! |
| |
További idézetek...
További idézetek...
Ma csak élvezd az életet,
örülj, aminek csak lehet!
Dallal köszöntelek téged,
pohár csendül, Isten éltet!
Dupla Kávé
Jó tett helyébe jót várj.
Eged legyen borutlan isten arcz,
Szíved nyugalmasan mosolygja meg
Tündér évek` malaszthozó sorát.
Ezt kivánom nevednek ünnepén
Rövid de tiszta szív-fohászomul.
Nagy Imre
Amit az ember nem ért, azt csodálja.
| |
Dúdoló
Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?
Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.
(Rab Zsuzsa)
| |
Mindenki magányosan áll a föld szívén,
átdöfve a nap egy sugarától:
és már itt is az este.
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép száz látó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.
| |
J¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤J |
| |
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás, s
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Pilinszky János
| |
SZELIDÍTS MEG
Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek a szavaidban,
szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek,
szelídíts meg kezeiddel,
hogy még egyszer
megfoghassam kezedet,
szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyogjak még rád,
szelídíts meg magányoddal,
hogy feloldjam magányodat,
szelídíts meg, hogy én is
megszelídítselek.
| |
Csodálatos este
Volt egy csodás este
mikor gyertyafény leste
hogyan bókolt egymásnak
két szerelmes teste.
A félő gyönyör altja
Néztük, ahogy vallja
szemünk a szemünkbe
egymást hogy akarja.
Majd összebújtunk lassan
ölelt éjfekete paplan
féltés és vad hiány
volt minden pillanatban.
Nem volt, se nyár, se tél, vagy éjjel
csak csodás szenvedéllyel
öleltük Szerelmünk
furcsa titkos kéjjel.
De elmúlt minden szépen
s már csak, szép szemeid kérem
légy mellettem mindig,
mert nélküled semmi,
nélküled végem.
| |
ÉDES
Édes, e szó jelenti az életet,
Édes, te, vagy aki kell nekem,
Édes ne menj el mellettem,
Édes szeress, kellesz nekem.
Kellesz nekem, testileg-lelkileg,
Kellesz, a lelkem had gyógyuljon meg,
Kellesz,
had érezhessem magam embernek,
Kellesz, mert nagyon szeretlek.
EGYSZERŰ ÉLET
Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.
Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.
Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.
A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.
(ANNA AHMATOVA)
(fordította: Rab Zsuzsa)
Nem vagyok lángoszlop,
se magamat Teremtő,
se befelé forduló,
se lírámat hirdető,
Nem vagyok megváltó,
se zsoltárt éneklő,
nem vagyok Gonosz,
és nem vagyok szerető,
nem vagyok író,
se vezető Pásztor,
Semmi vagyok,
de az legalább százszor!
Lágy
tavaszi
zsongás!
Üde pillanat!
Bűvölj el buja illatoddal,
ringass el édes ábrándokkal,
s hozd el nékem az újjászületést!
Könny-tóban szunnyad szép reményem,
jégbe zártan őrzi
összetört szívem a fagyos tél.
Bánatba burkolt vándor-lelkem
mégis könnyű
Ébredést.
A csillag-ablakok
Valamikor úgy hallottam
apróléptű kiskoromban
nagyanyámtól, ki csodákból
bölcs papoknál többet ismert,
hogy a csillag fönn az égen
kis lyukacska, cifra ablak,
melyen által angyaloknak
szent karai ránk nevetnek,
s a Nap az Úr látó-háza,
a Hold pedig Máriáé,
mi Urunknak szent Anyjáé,
aki el nem hagyna minket --
Nagyanyám még arra intett:
hogyha meghal, égre lessek,
nagysugarú csillagocskát
Tejút-szélben megkeressek,
mert reméli, néki is jut
egy kis ablak mennyek alján,
merthogy mindig szeret engem,
távolból is vigyáz majd rám,
s megígéri már előre,
úgy kinyitja, olyan tágra,
hogy az egek fényessége
lángot vet az éjszakába -
- ha jó leszek, egy sugarat
elkér szemem bogarába.
(Szent-Gály Kata (zitus))
| |
| |
|
|