Elhunyt Lázár Ervin író emlékére!

Hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában pénteken elhunyt Lázár Ervin, Kossuth- és József Attila-díjas író, elbeszélő, meseíró.

Lázár Ervint az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.

Lázár Ervin meséi mellett jobb gyereknek lenni és jobb szülőnek lenni is.

Hallgatni becsukott szemmel az ő írásait éppen olyan, mint amikor a legvarázslatosabb rajzfilmet nézzük, látunk és érzünk mindent, ami szeretni való figuráival történik.

Ahogyan ő saját bevallása szerint gyermekkora élményeiből és gyerekei hatására írta legismertebb és legkedveltebb gyerekmeséit, úgy lett része az elmúlt évtizedekben felnőtt nemzedékek életének és olvasói eszmélésének minden Lázár Ervin mesefigura.

A jó szemű pedagógusok is felfedezték, hogy a kisiskolásokkal ezeken a meséken keresztül könnyebb megszerettetni az olvasást.

S aki az ő írásain nőtt fel, az biztosan saját gyermekének is Dömdödömről, meg Mikkamakkáról, Szegény Dzsoniról és Árnikáról mesél majd hosszú éveken át.

„Sok minden szerettem volna lenni életemben, de hős aztán soha.

Lehet, hogy a valamikori kamasz most szemrehányón néz rám, de hol van az már, láthatja őkelme, hogy..."- kezdi Lázár Ervin ilyesformán Hős voltomról című írását.
Lehet, hogy a népszerű író valóban sosem szándékozott hőssé válni, s talán jobban is van ez így, hiszen így legalább volt pár alkalma arra, hogy ő maga teremtsen hősöket, igaz, képzelete segítségével.
Az író, elbeszélő, meseíró, 1936. május 5-én született Budapesten.

Ám gyermekéveit mégsem a fővárosban töltötte, hanem Illyés Gyula szülőhelyének szomszédságában Rácegrespusztán, ahol édesapja uradalmi intéző volt.

Ez máig nagy hatást gyakorolt rá, az ottani élet, a szokások beépültek élmény,- s ezáltal mesevilágába is. A Tolna megyei település lakosainak többsége ugyanis nem volt éppen jómódúnak nevezhető, így a környéken az egyedüli szórakozást a közösségi élet, mesélés és a tánc jelentette.

Lázár Ervin nyolcéves koráig, mint intézőgyerek viszonylagos jómódban élt, de a felszabadulás után családjának helyzete is megváltozott. Az 1945-ös földosztásnál nekik nem járt föld, így szinte ők lettek a legszegényebbek. Hat ével később még házukból is kidobták őket, mert az állami gazdaság igényt tartott az intézőlakásra.

Tanulmányait a környező falvakban végezte, majd szülei a szekszárdi Garay János Gimnáziumba íratták be. Mikor azt elvégezte, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán volt újságíró szakos hallgató, s akkor már a fővárosban, az Eötvös-kollégiumban lakott. 1957-ben - akkor már "megfertőzve" az irodalom szeretetével - azonban Pécsre költözött, és a pécsi irodalmi körök bohém világába vetette magát. Akkoriban jelent meg első novellája is (1958), mit a Jelenkor közölt.

Az egyetemi évek alatt már újságírói pályafutását is elkezdte, 1959-ben az Esti Pécsi Napló munkatársa lett. Főként riportokat szeretett írni, és a tollat fegyveréül választva (és használva is) lelkesen próbált harcolni az igazságtalanságok ellen. De a politikai helyzet nem tette lehetővé a visszásságok feltárását. Időközben átiratkozott a magyar szakra, majd a nappali tagozatról levelezőre váltott, úgy is fejezte be az egyetemet. 1961-ben diplomázott, magyar szakos tanárként.

1964-1965 között a Dunántúli Napló és a Tüskés Tibor szerkesztette Jelenkor munkatársa volt, majd mikor 1965-ben újra a fővárosba költözött, az Élet és Irodalomnál helyezkedett el.

Első kötete, A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye 1964-ben került az üzletekbe. Az érdekesség az, hogy Réber László illusztrálta a könyvet, ki ekkor Lázár Ervin mellé szegődött, s azóta is állandó munkatársának számít. A kisfiú meg az oroszlánokból 1979-ben Feleki Kamill és Dajka Margit főszereplésével készült mesejáték.

Mivel Lázár Ervin jellegzetes hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli, filmszerű stílusú írásokat enged ki kezei közül, gyakran készítenek műveiből rádiós, színpadi és filmes feldolgozást. Szintén megfilmesítették az 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című könyvét. Máig legnépszerűbb könyve A hétfejű tündér 1973-ban jelent meg, s azóta már nyolc kiadást is megélt. A meseregényből 1976-ban Kőváry Katalin színpadi adaptációt készített.

Mivel meséi igen nagy népszerűségre tettek szert, őt is főként meseíróként emlegetik. Azt már csak kevesen tudják, hogy Lázár Ervin pályája kezdetétől írt felnőtteknek szóló elbeszéléseket is. 1966-ban jelent meg első elbeszéléskötete, a Csonkacsütörtök. 1969-ben az Egy lapát szén Nellikének, 1973-ban pedig a Buddha szomorú című elbeszéléskötete látott napvilágot. Azonban abszurd, groteszk hangvételű novellái is meseszerűek, sok írásáról nem is dönthető el egyértelműen, hogy mese vagy novella, leginkább mesenovellának nevezhetőek. Ezek az írások főként az emberi kapcsolatok konfliktusaival, a modern életforma keltette feszültségekkel foglalkoznak.

Lázár Ervin regényt is írt, mi 1971-ben jelent meg, s A fehér tigris címet viselte. Sikerei hatására 1971-ben szabadúszó író lett. Családjával 1971-1980 között Pécelen élt. Felesége Vathy Zsuzsa. Három gyereke van, lánya Fruzsina és Zsófia, s fia, Zsigmond. Gyermekei megszületése új ihletet jelentett számára, ettől kezdve elementáris erővel törtek elő saját gyerekkorának emlékei. Figyelve nyelvvel való ismerkedésüket, saját maga is más kapcsolatba került anyanyelvével. Rengeteg ötletet merített lányától és fiától, az 1979-ben megjelent Berzsián és Dideki című meseregénye mindkét címszereplőjének neve Fruzsina lányától származik.

Meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomával tüntették ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) és a Bab Berci kalandjai (1989) című köteteit az Év Könyvének választották. A nyolcvanas években több hangjátékot is írt a Magyar Rádió számára, melyek 1990-ben Franka Cirkusz címen kötetben is megjelentek. 1992-93-ban az Állami Bábszínház dramaturgja volt. Nagy sikert aratott A legkisebb boszorkány és az Árgyélus királyfi című bábjátékaival.

A rendszerváltás idején tagja volt az Új Idők szerkesztőbizottságának, részt vett a Magyar Fórum megalapításában, majd dolgozott a Magyar Naplónál, a Pesti Hírlapnál és a Magyar Nemzetnél is. 1992-től 1996-ig a Hitel munkatársa volt.

1994-ben Hét szeretőm, 1997-ben Kisangyal címen jelentetett meg válogatást korábbi elbeszéléseiből. 1996-ban új elbeszélésekkel jelentkezett. A Csillagmajor című elbeszéléskötetében szülőföldjének, az azóta eltűnt Alsó-Rácegrespusztának állít emléket. A kötet tizenöt novellájában mesés, csodás elemek keverednek a szülőföld (a kötet novelláiban Rácpácegres) pontos, valósághű megelevenítésével. A kötet 1996-ban elnyerte az Év Könyve díjat. 1998-ban jelent meg a Hapci király című mesekötete.

Lázár Ervin megjelent könyvei:

Bab Berci kalandjai
A Négyszögletű Kerek Erdő
Szegény Dzsoni és Árnika
A Hétfejű tündér
Hét szeretőm
Berzsián és Dideki
A kisfiú meg az oroszlánok
Buddha szomorú
Csillagmajor
A fehér tigris
Eredeti üzenet
Tuvudsz ivígy?


*¤*¤*¤*

 Életrajza…

Lázár Ervin 1936-ban született Budapesten,

de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette,

ahol családjuk 1938 és 1951 között lakott.

Édesapja ott volt intéző, majd a II. világháború után különböző állami gazdaságokban dolgozott, s főagronómusként ment nyugdíjba. A pusztai kisközösség szeretete, összetartó ereje, meséi későbbi írásainak inspiráló élményei lettek. Olvasni még az iskola elkezdése előtt megtanult, s attól kezdve az irodalom, a könyvek szeretete meghatározó volt számára.

1946-1948-ban a fehérvári ciszterci gimnáziumban tanult, annak államosítása után a felsőrácegresi iskolába került, majd Sárszentlőrincen folytatta tanulmányait. 1950-ben a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább.

1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán volt újságíró szakos hallgató, közben megkezdte újságírói pályafutását, s 1961-ben az ELTE magyar szakán végzett. Első novelláit 1958-ban a Jelenkor közölte. 1958-tól Pécsett a Dunántúli Napló, az Esti Pécsi Napló, a Jelenkor munkatársa. 1965 és 1971 között az Élet és Irodalom szerkesztője volt, 1971 óta szabadfoglalkozású író.

1989-től az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. 1989-1990-ben a Magyar Fórum főmunkatársa, majd dolgozott a Magyar Naplónál, a Pesti Hírlapnál és a Magyar Nemzetnél is, 1992-96 között a Hitel szerkesztője volt.

Jellegzetes műfaja a mesenovella. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli meséi a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek lettek. Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült.

1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melyből színpadi adaptáció készült. Pályája kezdetétől ír felnőtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris 1971-ben jelent meg.

A Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomát kapott. Az 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) megkapta az Év Könyve jutalmat - később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.

A Magyar Rádió Elnöksége első díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték - 1990 pályázat szerzői díját. Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre - amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz - meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

A bábjáték műfajához is vonzódott, ezt mutatja, hogy 1992 és 1993 között rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja is volt. A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott, s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel - a szülőföld, a puszta hangulatát idéző - új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

Elismerései:

Lázár Ervint 1974-ben József Attila-díjjal,

1980-ban Művészeti Alap Irodalmi Díjjal,

1981-ben pedig Állami Ifjúsági Díjjal tüntették ki.

Déry Tibor-jutalomban 1990-ben részesült,

1992-ben elnyerte a Soros Alapítvány Életműdíját, majd

1995-ben az MSZOSZ-díjat is.

1996-ban kapott Kossuth-díjat.