Ülj ide mellém…
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
(Csukás István)
| | |
Várlak
Merengve ültem a parton,
Rám köszöntött lassan az alkony.
S a vén Duna két partján
Szürkeség nyugodott mélán.
Egyedül éreztem magam,
A szél hátrafújta hajam,
S a vén Duna két partján
Az este leszállt már némán.
Várlak. "Talán nem jössz el?"
Furcsa érzés töltött el,
S a vén Duna két partján
Sötétség záporozott rám.
Indulni készültem éppen,
Mikor meghallottam lépted,
S a vén Duna két partján
Kigyúlt a lámpaszivárvány.
| | |
¤BARÁTI MAGAZINOK, OLDALAK¤ |
|
| | |
B¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤B |
|
| | |
A VERS
A villám sem él sokáig,
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet,
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan addig él,
ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig, indul tőlem,
s meglel téged.
| | |
„Azért van síró, hogy vigasztald,
Éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy szeresd!
Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat nyerjen karod között.
Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy megmutassad,
Mennyi SZERETET van Benned!”
"A végtelenhez mérve nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit sem ér,
Ha nincsen barátunk, elvisz a szél."
| | |
"Amikor gyenge vagy,
akkor vagy a legerősebb.
Amikor semmid sincs, tiéd
az egész világ.
Amikor végképp elbuktál,
és úgy érzed, már nem bukhatsz
alább, akkor már csupán
egyetlen sóhajtás a győzelem.
Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts!
Fújd ki a levegőt,
ereszd el a kétségbeesést,
ereszd el dühödet,
ereszd el a görcsös akaratot!"
| | |
AZ ÉN SZIVEM
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem
durva gaz-erdőben,
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem
fényben, égdörgésben,
ecetért kell elcserélni
minden édességem.
(Nagy László)
„Az Isten az egyszerűség,
Unja a túlságos jókat,
Unja a nyugtalanokat
S a sokszerű, nagy álmodókat.
Az Isten engem nem szeret,
Mert én sokáig kerestem,
Még meg se leltem s akkor is
Kötődtem, vele s versenyeztem.
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.”
(Ady Endre: Az Isten balján)
Halk, bánatos szökés
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
Ma június van
S kissé búsan
Jöttem el valahonnan.
Jóéjszakát se mondtam.
Meleg, vihartalan
Nyárban
Tettem be oda a szívem
S a lábam
S szeretném kivonni őket,
E hamar lépegetőket.
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
(Ady Endre)
Jó éjszakát
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényűzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyersdalú jelen.
Majd egyszer... Persze...
Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
(Tóth Árpád)
| | |
| | |
|
|
|
|
Kalendárium 1942/2.
bb 2007.01.11. 04:58
 A kapus-Istentől az aranykor Istenéig....
A kapus-Istentől az aranykor Istenéig
A kultúréletnek alig van fogalma, amelyet gyakrabban használnak, mint a hónapok neveit. Születésünk hónapjától halálunk hónapjáig, az iskolai év hónapjain keresztül a fizetések dátumáig egész életünket átszövik a hónapok. S valljuk be, mégis alig-alig tudunk róluk valamit: miért hívják a januárt januárnak, a februárt februárnak. Csak gépiesen megtanuljuk kisgyermekkorunkban a sorrendjüket, s aztán többé eszünkbe sem jut életünk folyamán, hogy kissé utána kutassunk: mit is mondanak számunkra ezek a hónapok, minő emberi múlt fűződik a nevükhöz. Pedig, mint sok ezer esztendős kultúr hagyatékunknak, sok érdekes mondanivalójuk van olyan korból, amelyet egyébként nagyon kevéssé ismerünk. Egy-egy hónap neve valóságos vetítőfény, amely mélyen bevilágít a primitív ember gondolkodásába, félelmeibe, vallási hitébe.
Már maga a „hó” (hónap) szó is érdekes megfigyelésre ad alkalmat. Ugyanúgy származéka a „hold”-nak, mint a német „Monat” a „Mond”-nak vagy a latin „mensis” a görög „méné” (hold) szónak. Ami arra mutat, hogy az évnek hónapokra való felosztása nem a viszonylag változatlan Naphoz, hanem a folyton változó s így pontosan megfigyelhető Holdhoz alkalmazkodott. Ezeket a holdhónapokat aztán, hogy meg lehessen egymástól különböztetni, különböző nevekkel, vagy egyszerűen számokkal látták el. Mai sorrendjük ezen a kevert névadáson alapszik: egyik részüket nevekkel, a négy utolsó hónapot pedig sorszámokkal jelöljük.
A régi Rómában márciussal kezdődött az esztendő, csak Kr. e. 153-ban esett meg első ízben, hogy az állam legfőbb tisztviselői nem március elsején, hanem január elsején léptek hivatalba, ettől fogva nagyrészt januárral kezdték az évet. A nap azonban még igen-igen sok ideig bizonytalan volt, hiszen az első holdváltozástól függött, amely napon a pontifex maximus kikiáltotta (caleo) a hónap első napját (Calendae). Sőt még a kereszténység is több mint másfél ezer éven keresztül bizonytalankodott az Újév dolgában: hol december 25-én, hol január 6-án, hol meg általában az ádventtel kezdte az évet. Mindössze 1691-ben történt, hogy XII. Ince pápa végérvényesen január 1-jére helyezte az év kezdetét.
| | |
|
|
|
Ha tetszik portálom, üzenj nekem!
Szeretettel visszavárlak!
Ha nem tetszik,sürgősen keresd meg a képernyő jobb sarkában a piros X-t.
"Az illemet otthonról hozzuk magunkkal!"
| | |
További idézetek...
További idézetek...
NINCS PÉNZED TINTAPATRONRA?
..KATT IDE!..
Tanulj meg nemet mondani! Többet érsz vele, mintha beszélnél latinul.
Charles Haddon Spurgeon
Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A legtöbb utánzót az utánozhatatlan csábítja.
Marie von Ebner-Eschenbach
Senkit és semmit nem ismerhetünk meg igazán, ha nem szeretjük. (...) Aki a szíve gyökeréig nem szeret valakit, azt nem is ismerheti meg. Addig terjed az ismeretünk, ameddig a szeretetünk.
Gyökössy Endre
Akkor jó embernek félben szakasztani dolgát, mikor még szolgál a szerencse.
Faludi Ferenc
Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.
Gary Chapman
| | |
KREATÍV ALAPANYAGOK MEGVÁSÁROLHATÓK |
|
| | |
HA VAN KEDVED,KÉSZÍTS TE IS ÉS PÁLYÁZZ!! Itt: |
|
| | |
SABLONOKAT, MINTÁKAT A KÉPESLAPKÜLDŐIMBEN BŐVEN TALÁLTOK! |
|
| | |
További idézetek...
További idézetek...
 
Ma csak élvezd az életet,
örülj, aminek csak lehet!
Dallal köszöntelek téged,
pohár csendül, Isten éltet!
Dupla Kávé
Jó tett helyébe jót várj.
Eged legyen borutlan isten arcz,
Szíved nyugalmasan mosolygja meg
Tündér évek` malaszthozó sorát.
Ezt kivánom nevednek ünnepén
Rövid de tiszta szív-fohászomul.
Nagy Imre
Amit az ember nem ért, azt csodálja.
| | |
Dúdoló
Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?
Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.
(Rab Zsuzsa)
| | |
Mindenki magányosan áll a föld szívén,
átdöfve a nap egy sugarától:
és már itt is az este.
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép száz látó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.
| | |
J¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤J |
|
| | |
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás, s
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Pilinszky János
| | |
SZELIDÍTS MEG
Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek a szavaidban,
szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek,
szelídíts meg kezeiddel,
hogy még egyszer
megfoghassam kezedet,
szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyogjak még rád,
szelídíts meg magányoddal,
hogy feloldjam magányodat,
szelídíts meg, hogy én is
megszelídítselek.
| | |
Csodálatos este
Volt egy csodás este
mikor gyertyafény leste
hogyan bókolt egymásnak
két szerelmes teste.
A félő gyönyör altja
Néztük, ahogy vallja
szemünk a szemünkbe
egymást hogy akarja.
Majd összebújtunk lassan
ölelt éjfekete paplan
féltés és vad hiány
volt minden pillanatban.
Nem volt, se nyár, se tél, vagy éjjel
csak csodás szenvedéllyel
öleltük Szerelmünk
furcsa titkos kéjjel.
De elmúlt minden szépen
s már csak, szép szemeid kérem
légy mellettem mindig,
mert nélküled semmi,
nélküled végem.
| | |
ÉDES
Édes, e szó jelenti az életet,
Édes, te, vagy aki kell nekem,
Édes ne menj el mellettem,
Édes szeress, kellesz nekem.
Kellesz nekem, testileg-lelkileg,
Kellesz, a lelkem had gyógyuljon meg,
Kellesz,
had érezhessem magam embernek,
Kellesz, mert nagyon szeretlek.
EGYSZERŰ ÉLET
Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.
Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.
Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.
A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.
(ANNA AHMATOVA)
(fordította: Rab Zsuzsa)
Nem vagyok lángoszlop,
se magamat Teremtő,
se befelé forduló,
se lírámat hirdető,
Nem vagyok megváltó,
se zsoltárt éneklő,
nem vagyok Gonosz,
és nem vagyok szerető,
nem vagyok író,
se vezető Pásztor,
Semmi vagyok,
de az legalább százszor!
Lágy
tavaszi
zsongás!
Üde pillanat!
Bűvölj el buja illatoddal,
ringass el édes ábrándokkal,
s hozd el nékem az újjászületést!
Könny-tóban szunnyad szép reményem,
jégbe zártan őrzi
összetört szívem a fagyos tél.
Bánatba burkolt vándor-lelkem
mégis könnyű
Ébredést.
A csillag-ablakok
Valamikor úgy hallottam
apróléptű kiskoromban
nagyanyámtól, ki csodákból
bölcs papoknál többet ismert,
hogy a csillag fönn az égen
kis lyukacska, cifra ablak,
melyen által angyaloknak
szent karai ránk nevetnek,
s a Nap az Úr látó-háza,
a Hold pedig Máriáé,
mi Urunknak szent Anyjáé,
aki el nem hagyna minket --
Nagyanyám még arra intett:
hogyha meghal, égre lessek,
nagysugarú csillagocskát
Tejút-szélben megkeressek,
mert reméli, néki is jut
egy kis ablak mennyek alján,
merthogy mindig szeret engem,
távolból is vigyáz majd rám,
s megígéri már előre,
úgy kinyitja, olyan tágra,
hogy az egek fényessége
lángot vet az éjszakába -
- ha jó leszek, egy sugarat
elkér szemem bogarába.
(Szent-Gály Kata (zitus))
| | |
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
