Ülj ide mellém…
Ülj ide mellém s nézzük együtt az utat, mely hozzád vezetett. Ne törődj most a kitérőkkel, én is úgy jöttem, ahogy lehetett. Hol van már, aki kérdezett, és hol van már az a felelet, leolvasztotta a Nap a hátamra fagyott teleket. Zötyögtette a szívem, de most szeretem az utat, mely hozzád vezetett.
(Csukás István)
| |
Várlak
Merengve ültem a parton,
Rám köszöntött lassan az alkony.
S a vén Duna két partján
Szürkeség nyugodott mélán.
Egyedül éreztem magam,
A szél hátrafújta hajam,
S a vén Duna két partján
Az este leszállt már némán.
Várlak. "Talán nem jössz el?"
Furcsa érzés töltött el,
S a vén Duna két partján
Sötétség záporozott rám.
Indulni készültem éppen,
Mikor meghallottam lépted,
S a vén Duna két partján
Kigyúlt a lámpaszivárvány.
| |
¤BARÁTI MAGAZINOK, OLDALAK¤ |
| |
B¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤B |
| |
A VERS
A villám sem él sokáig,
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet,
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan addig él,
ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig, indul tőlem,
s meglel téged.
| |
„Azért van síró, hogy vigasztald,
Éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy szeresd!
Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat nyerjen karod között.
Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy megmutassad,
Mennyi SZERETET van Benned!”
"A végtelenhez mérve nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit sem ér,
Ha nincsen barátunk, elvisz a szél."
| |
"Amikor gyenge vagy,
akkor vagy a legerősebb.
Amikor semmid sincs, tiéd
az egész világ.
Amikor végképp elbuktál,
és úgy érzed, már nem bukhatsz
alább, akkor már csupán
egyetlen sóhajtás a győzelem.
Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts!
Fújd ki a levegőt,
ereszd el a kétségbeesést,
ereszd el dühödet,
ereszd el a görcsös akaratot!"
| |
AZ ÉN SZIVEM
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem
durva gaz-erdőben,
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem
fényben, égdörgésben,
ecetért kell elcserélni
minden édességem.
(Nagy László)
„Az Isten az egyszerűség,
Unja a túlságos jókat,
Unja a nyugtalanokat
S a sokszerű, nagy álmodókat.
Az Isten engem nem szeret,
Mert én sokáig kerestem,
Még meg se leltem s akkor is
Kötődtem, vele s versenyeztem.
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.”
(Ady Endre: Az Isten balján)
Halk, bánatos szökés
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
Ma június van
S kissé búsan
Jöttem el valahonnan.
Jóéjszakát se mondtam.
Meleg, vihartalan
Nyárban
Tettem be oda a szívem
S a lábam
S szeretném kivonni őket,
E hamar lépegetőket.
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
(Ady Endre)
Jó éjszakát
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényűzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyersdalú jelen.
Majd egyszer... Persze...
Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
(Tóth Árpád)
| |
| |
|
|
EGY KEDVES BARÁTOMTÓL KAPOTT MESE |
MI KERÜL A FA ALÁ? A karácsonyi titok
bb 2006.12.23. 12:01
Egy kedves barátomtól kaptam ezt a mesét karácsonyra. Olyan aranyos, hogy megosztom veletek. Olvassátok csak!....
MI KERÜL A FA ALÁ? A karácsonyi titok
December van. Hajnal. A fákat és bokrokat puha dunyhaként védelmezi a
fehéren fénylő hó. Nyugodt a táj.
Csak a lágy szellő miatt meg-megmozduló fagyos ágak zörrennek össze, mintha köszönteni szeretnék az ébredező tájat. Ezt a mérhetetlen nagy nyugalmat egyszer csak egy víg hang töri meg.
A peckes, fénylő tollazatba burkolódzó kakas hangosan belekiált a csöndbe:
- "Ébredjetek! Itt van a reggel. - hallatja magát. - Keljetek, hát fel!".
Erre a vidám szóra a szobában is halk mozgolódás kezdődik.
A mai élet is beindul.
Persze még csak Károly szeme nyílik ki. Halkan, szinte lélegzetvétel nélkül kel ki a jó meleg ágyból. Annyit azért megtesz, hogy odahajol feleségéhez, Annához, lágyan megcsókolja az arcát, betakarja és magára hagyja - hadd pihenjen még. Károly felöltözik - melegen. Sapkáját a fejére csapja, kötött sálját a nyakára csavarja. Elindul kifelé. Lép egyet, kettőt. Az ajtót kinyitva a hajnali homályos fény ezüstösre festette az előszoba falait, majd újra sötétség. Kint a ragyogó téli takaróba lépve Károly lába alatt frissen ropog az éjszaka lehullott hó. Lehajol, egy hógolyót gyúr és elhajítja, ami halkan puffan a farakáson. Odalépked, megfogja a fejszét, amit még évekkel korábban édesapjával együtt készítettek. Csitt-csatt, pitt-patt. Suhog a fejsze, pattan a fogács, hull a földre a hasáb. Gyújtóst készít, hogy mire reggel lesz, a családot az otthon melege ölelje át. Károly számára a korai ébredés valóságos öröm.
- Miért is? - kérdezhetnénk tőle, s ha ezt megtennénk, a következő választ kapnánk:
-
" A reggeli hideg, ha kipirosít, ha a favágástól egy kissé kimelegszem,
ha a fa cipelésétől picit gyorsabban lélegzem, s tán el is fáradok,
öröm önti el a szívemet, mert tudom, hogy a szeretteimért teszem mindezt.
Ha a fiamért és a feleségemért tehetek bármit, még ha kimerítő
munkáról is van szó, élvezem. Ilyenkor nincs számomra nehézség,
nincs fáradság.
Ha róluk van szó, egyszerűen nem tudok az ágyban maradni,
legyen a szobában bármilyen kellemes a meleg,
s kint bármilyen csípős a hideg.
Szeretem a favágást, mert szeretem a családom."
Károly kétkezi munkásember. A földeken és az erdőben dolgozik. Ezt tanulta édesapjától is, Mihálytól, akit 2 és fél éve elveszítettek. Balesetben veszítette el életét. Károlynak nagyon fájt édesapjának távozása, hiszen rajongásig szerette őt. Sülve-főve együtt voltak, épp úgy, mint ahogy kicsi Matyi állandóan az édesapján lóg. A négyéves csöppség, amikor csak teheti Károllyal van. Ha az épp a ház körül tevékenykedik - lehet kint csípős hideg is -, Matyi kisurran és kérleli, hogy meséljen neki. Ez a mai napon sincsen másként. Mire Károly végzett a reggeli favágással, s épp a kályhát pakolta, Matyi is kikászálódott az ágyacskájából, leült a kedvenc sámlijára, amit Károly készített neki még a születésnapjára. Leült és álmos szemeit nyitogatni próbálta. Figyelte, hogyan dolgozik az édesapja. - Szia, papa! Hogy aludtál? - Szia, Matyikám. Én nagyon jól. Te is? - Igen. - Te már ilyen korán talpon vagy? - kérdezte széles mosollyal Károly, s utánozta Matyi álmoskás ábrázatát. - Igen, papa, próbálok. De olyan nehéz. Hogyhogy te ilyen friss vagy, én meg még mindig egy kicsit aludnék? - És miért nem alszol még, fiacskám? - Hallottam, hogy bejöttél, és tudod, szeretem nézni, ahogyan a megrakod a tüzet. Te sosem vagy fáradt? - Matyi - felelt Károly -, ha rólatok van szó, a mamáról és rólad, akkor egyszerűen eltűnik minden fáradságom. - De hová, papa? Hová tűnik? - Egyszerűen nem is figyelek rá. Teszem, amit tennem kell. Rátok gondolok. És ilyenkor mindig tele leszek energiával. Olyan leszek, mint a medve. Olyan erős. - És én miért nem, papi? Miért nem vagyok olyan? - Te is éppen olyan vagy, mint a medvék, csak te most még egy kis medvebocsra hasonlítasz. Ám, amikor majd felnősz, és akkora leszel, mint én, te is egy szép, erős medvéhez fogsz hasonlítani. - És a medvebocs is olyan, mint én? Hamarabb elfárad és nehezebben ébred? - Bizony, Matyi! A kicsi medvék épp ilyenek. Pont olyanok, mint te. Ezzel a válasszal Matyi nagyon elégedett volt, s azt gondolta magában, hogy ha ő most olyan, mint egy bocs, akkor biztosan belőle is lehet olyan "medve", mint amilyen a papája. Ez az elégedettség eltöltötte kicsiny testét, és most már egy cseppet sem volt álmos. Sőt! Felpattant a sámlijáról és rohant édesanyjához - aki a konyhában készítette a reggelit -, hogy elújságolja neki: - Mami, mami! Képzeld, mit mondott a papa? - Mondd csak, mit? - kérdezte Anna egy bűbájos mosollyal az arcán. - Azt mondta, hogy én is lehetek még nagy medve! - Medve? - kérdezett vissza, kissé meglepettem. - Igen, mami olyan nagy medve, mint amilyen ő. Tudod, most még csak olyan vagyok, mint egy kis bocs, a papa pedig olyan erős, mint egy nagy medve. - Igen, Matyi, valóban olyan vagy, mint egy kis bocs és én is biztos vagyok benne, hogy te is erős medve leszel. - Papa, hallottad? A mama is azt látja, amit te. - Persze, hiszen ez az igazság! - mondta csendes határozottsággal, majd folytatta. - Amúgy, Matyi, várod már az estét? - Már nagyon. - És szeretnél majd segíteni? - Persze. Ugye, papa, a kicsi bocsok is segítenek a papájuknak? - Ha tudnak, akkor igen.
De miben is kéri Károly a kicsi Matyi segítségét? És mi lesz este, amit annyira várnak már? December 24-e van, és a Szentestére való emlékezést várják. És a mai nap azért is fontos Matyi számára, mert a papája megígérte neki, hogy idén már ő is segíthet a fenyőfa feldíszítésében. Együtt készülnek. Ők ketten díszbe öltöztetik a házukat, míg Anna pompás ünnepi vacsorát készít. Ezen a napon a Híres családban az a szokás, hogy ebédre valami egyszerű, hideg étel fogyasztanak: kenyeret, paradicsomot, paprikát, szalámit, sajtot vagy aludttejet hagymával. Ebéd után pedig elkezdik a ház díszítését: a férfiaké a látvány, az asszonyoké az íz és az illat. Károly ezen a napon vágja ki a fenyőt, amit estére szépen fel is öltöztetnek ünnepi díszbe, Anna pedig halat és pulykát készít, valamint egy ínycsiklandó tortát. Matyi már nagyon izgatott. Az előszobában topog. - Papa, öltözhetek már? - Hova indulsz, fiam. Nincs még túl korán? - kérdezte huncut mosollyal az arcán. - Nincs. Ugye indulunk már? - Hátra megyek a fejszémért. Addig akkor öltözhetsz is. – Rendben! - és Matyi abban a pillanatban, mintha puskából lőtték volna ki, már magára is rántotta a csizmáját, a kabátkáját, a sapkáját és a sálját. Indulásra készen állt. - Gyere, Matyi! - szólt be, Károly a résnyire kinyitott ajtón. - Gyere, és menjünk! - Már itt is vagyok. Mehetünk . - mondta ragyogó szemekkel, és elindultak az erdőbe. Közben vidáman beszélgettek, meglesték az állatokat, amint a hó alatt élelem után kutatnak. - Matyi, szólj, ha látsz egy olyan fát, ami tetszik. - Papa, nekem mindegyik fa tetszik. - Értem - mosolyodott el Károly -, de hát, mindet mégsem vihetjük haza. Nem férne be a szobába. - Papa, mit szólnál ahhoz? - kérdezte, egy tömzsi fára mutatva. - Fiam, képzeld, én is épp ezt szemeltem ki. - Komolyan? - Igen. Látod, Matyi, ugyanazt szemeltük ki. - De jó! - felelte a kicsi. Aztán néhány suhintás és már viszik is a fát. Visszatérve az udvaron pedig a tartóba illesztés következik. Matyinak nagyon tetszik a készülődés. Most vesz részt először ebben. Eddig, mivel még pöttöm volt, Károly a készülődés idejére édesanyjához vitte őt. De most vidáman és serényen szorgoskodik. Készen áll a fa, kezdődhet a díszítés. Eközben Anna már csodás illatfelhőt varázsolt otthonukba. A házba belépve mohó szippantották be a finom aromát. - Mami, idenézz! - mutogatta örömmel a fenyőt édesanyjának Matyi. - Képzeld, épp ugyanazt választottam, mint a papa. - Persze, mert biztosan megtaláltátok a legszebbet. - Így van, mami - mondta, s közben egyre csak szimatolt. - De finom ez az illat ! - vetette közbe Károly. - Igen, mami, ez nagyon jó! De most mennünk kell díszíteni. - Jól van, menjetek csak - felelte kedvesen.
Azzal be is helyezték a fenyőt a helyére és elkezdték csinosítani az otthonukat. - Papi, ha készen vagyunk, akkor mi kerül majd a fa alá? - Ajándékok. - A kis Jézus hozza? - Matyi, az ajándékokat, amikkel játszani tudsz, mi helyezzük a fa alá, de van, ami a játékoknál sokkal fontosabb.
Azt a kis Jézus hozta el nekünk.
- Mi az, ami fontosabb a játékoknál? Mit adott nekünk? - Fiacskám, a legfontosabb, amivel rendelkezünk a szeretet.
- És tudod, Szentestén a szeretetre emlékezünk.
- Mamitól már hallhattad többször is, hogy ez a szeretet ünnepe. - Tudod, hogy miért? - Miért, papa?
- A kicsi Jézus azért született közénk, hogy megtanítson minket a szeretetre, annak fontosságára. A szeretet pedig az, amikor olyat adsz a maminak, nekem vagy bárki másnak, akit szeretsz, ami áldozatot jelent neked.
- Épp ezért van az, hogy mi mindig olyannal lepjük meg egymást, amit saját magunk készítünk. - Emlékszel a sámlidra? Tudod, amin annyira szeretsz ülni… - Emlékszem - vágta rá azonnal. - Azt is én készítettem. Neked.
Én ezzel mutattam ki a szeretetemet feléd.
Olyat készítettem, amivel örömet okozhattam neked.
- És ezt nehéz volt elkészíteni?
Ha szeretettel készítesz valamit, akkor az sosem lehet nehéz.
- És papa, én is tegyek valamit a fa alá?
- Szeretnél?
- Bármit készíthetek nektek?
- Matyi, a fa alá bármit tehetsz, amivel mosolyt szeretnél az arcunkra varázsolni. Ha a készítés közben szeretettel gondolsz rám vagy a mamira, akkor tényleg bármit odatehetsz.
- De jó! Akkor én megyek is. Már tudom, hogy mit adok neked és a maminak. - Jól van, menj csak!
Ezzel Matyi, bevonult a szobájába. Alkotott. Majd amikor Anna szólt, hogy készen van a vacsora, kijött, és elhelyezte a szüleinek szánt ajándékokat, majd leült az asztalhoz.
- Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Adjad Uram, hogy jól essék, Jézus neve dicsértessék! - mondta Károly. - Ámen! - mondták mindhárman.
- Van egy ajándékom számotokra - folytatta Matyi. - Elmondhatom? - Mondjad csak. - Mi az?
- Kicsi Jézus szeretünk, maradj mindig itt velünk. A mamit és a papit is szeretem, segíts ajándékot készítenem. - Ámen!
- Ezt most találtad ki? - Igen, mami. Bent a szobámban - felelte. - Kértem a kicsi Jézust, hogy segítsen. - És? Segített. - Ott van a fa alatt.
A vacsora után hálát mondtak és megköszönték egymásnak az ételt: Annának, amiért oly finomat készített, Károlynak, amiért előteremtette a hozzávalókat, Matyinak pedig, hogy jóízűen falatozott belőle.
- Most akkor nézzük meg az ajándékokat! - mondta Károly - De előtte énekeljünk egy kicsit.
- A Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok eléneklése után leültek a szépen karácsonyfa elé. Matyi kirakót kapott az édesapjától és egy mesét, amit az édesanyja írt és ő rajzolt hozzá. Nézzétek meg azt is, hogy én mit készítettem! - mondta Matyi. Azzal felemeltek a földről egy szépen összehajtott papírlapot, melyre szép színes rajzot varázsolt a kicsiny gyermek.
A rajz egy férfit, egy nőt és egy kisgyereket ábrázolt, valamint egy csecsemőt.
- Matyi, kérlek, meséld el, mit ábrázol ez a szép rajz? - kérte Anna.
Azt rajzoltam le, hogy ezentúl segíteni fogok nektek. Többet, mint eddig és ezt szeretném adni nektek ajándékba.
- És ki ez a csecsemő, kicsim? - kérdezte Károly.
- Ez papi, a kicsi Jézus.
Azért rajzoltam ide, hogy ő segítsen nekem, ha valami nehéz munkám lenne. És még azért is, hogy mindig szerethesselek titeket. Akkor is, ha a sarokba küldesz.
- Kis fiam, ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptunk - mondta Anna és könnyes szemmel átölelte a gyermekét és a férjét, csókot hintett a homlokukra, majd halkan elkezdtek énekelni újabb karácsonyi énekeket.
Így telt a Híres család karácsonya, amikor a kicsi Matyi négy éves volt. Boldogan, örömkönnyekkel tarkítva, őszinte szeretetben.
Mélységes tisztelettel kívánok Neked és szeretteidnek ezzel a kis történettel meghitt és szeretettel teli karácsonyt!
Üdvözlettel:
| |
|
|
|
Ha tetszik portálom, üzenj nekem!
Szeretettel visszavárlak!
Ha nem tetszik,sürgősen keresd meg a képernyő jobb sarkában a piros X-t.
"Az illemet otthonról hozzuk magunkkal!"
| |
További idézetek...
További idézetek...
NINCS PÉNZED TINTAPATRONRA?
..KATT IDE!..
Tanulj meg nemet mondani! Többet érsz vele, mintha beszélnél latinul.
Charles Haddon Spurgeon
Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A legtöbb utánzót az utánozhatatlan csábítja.
Marie von Ebner-Eschenbach
Senkit és semmit nem ismerhetünk meg igazán, ha nem szeretjük. (...) Aki a szíve gyökeréig nem szeret valakit, azt nem is ismerheti meg. Addig terjed az ismeretünk, ameddig a szeretetünk.
Gyökössy Endre
Akkor jó embernek félben szakasztani dolgát, mikor még szolgál a szerencse.
Faludi Ferenc
Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.
Gary Chapman
| |
KREATÍV ALAPANYAGOK MEGVÁSÁROLHATÓK |
| |
HA VAN KEDVED,KÉSZÍTS TE IS ÉS PÁLYÁZZ!! Itt: |
| |
SABLONOKAT, MINTÁKAT A KÉPESLAPKÜLDŐIMBEN BŐVEN TALÁLTOK! |
| |
További idézetek...
További idézetek...
Ma csak élvezd az életet,
örülj, aminek csak lehet!
Dallal köszöntelek téged,
pohár csendül, Isten éltet!
Dupla Kávé
Jó tett helyébe jót várj.
Eged legyen borutlan isten arcz,
Szíved nyugalmasan mosolygja meg
Tündér évek` malaszthozó sorát.
Ezt kivánom nevednek ünnepén
Rövid de tiszta szív-fohászomul.
Nagy Imre
Amit az ember nem ért, azt csodálja.
| |
Dúdoló
Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?
Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.
(Rab Zsuzsa)
| |
Mindenki magányosan áll a föld szívén,
átdöfve a nap egy sugarától:
és már itt is az este.
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép száz látó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.
| |
J¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤J |
| |
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás, s
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Pilinszky János
| |
SZELIDÍTS MEG
Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek a szavaidban,
szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek,
szelídíts meg kezeiddel,
hogy még egyszer
megfoghassam kezedet,
szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyogjak még rád,
szelídíts meg magányoddal,
hogy feloldjam magányodat,
szelídíts meg, hogy én is
megszelídítselek.
| |
Csodálatos este
Volt egy csodás este
mikor gyertyafény leste
hogyan bókolt egymásnak
két szerelmes teste.
A félő gyönyör altja
Néztük, ahogy vallja
szemünk a szemünkbe
egymást hogy akarja.
Majd összebújtunk lassan
ölelt éjfekete paplan
féltés és vad hiány
volt minden pillanatban.
Nem volt, se nyár, se tél, vagy éjjel
csak csodás szenvedéllyel
öleltük Szerelmünk
furcsa titkos kéjjel.
De elmúlt minden szépen
s már csak, szép szemeid kérem
légy mellettem mindig,
mert nélküled semmi,
nélküled végem.
| |
ÉDES
Édes, e szó jelenti az életet,
Édes, te, vagy aki kell nekem,
Édes ne menj el mellettem,
Édes szeress, kellesz nekem.
Kellesz nekem, testileg-lelkileg,
Kellesz, a lelkem had gyógyuljon meg,
Kellesz,
had érezhessem magam embernek,
Kellesz, mert nagyon szeretlek.
EGYSZERŰ ÉLET
Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.
Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.
Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.
A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.
(ANNA AHMATOVA)
(fordította: Rab Zsuzsa)
Nem vagyok lángoszlop,
se magamat Teremtő,
se befelé forduló,
se lírámat hirdető,
Nem vagyok megváltó,
se zsoltárt éneklő,
nem vagyok Gonosz,
és nem vagyok szerető,
nem vagyok író,
se vezető Pásztor,
Semmi vagyok,
de az legalább százszor!
Lágy
tavaszi
zsongás!
Üde pillanat!
Bűvölj el buja illatoddal,
ringass el édes ábrándokkal,
s hozd el nékem az újjászületést!
Könny-tóban szunnyad szép reményem,
jégbe zártan őrzi
összetört szívem a fagyos tél.
Bánatba burkolt vándor-lelkem
mégis könnyű
Ébredést.
A csillag-ablakok
Valamikor úgy hallottam
apróléptű kiskoromban
nagyanyámtól, ki csodákból
bölcs papoknál többet ismert,
hogy a csillag fönn az égen
kis lyukacska, cifra ablak,
melyen által angyaloknak
szent karai ránk nevetnek,
s a Nap az Úr látó-háza,
a Hold pedig Máriáé,
mi Urunknak szent Anyjáé,
aki el nem hagyna minket --
Nagyanyám még arra intett:
hogyha meghal, égre lessek,
nagysugarú csillagocskát
Tejút-szélben megkeressek,
mert reméli, néki is jut
egy kis ablak mennyek alján,
merthogy mindig szeret engem,
távolból is vigyáz majd rám,
s megígéri már előre,
úgy kinyitja, olyan tágra,
hogy az egek fényessége
lángot vet az éjszakába -
- ha jó leszek, egy sugarat
elkér szemem bogarába.
(Szent-Gály Kata (zitus))
| |
| |
|
|