BURGONYA

El se tudom képzelni, hogy miképpen táplálkozhatott Európa népessége a burgonya megjelenését megelőző időszakban, hiszen a növény gumója kétszáz éve egyike a legfontosabb alapélelmeknek, és valószínűleg még sokáig az is marad. Amerika bennszülött lakossága több ezer éve termeli az Andok magasabb fekvésű, hűvösebb klímájú vidékein, Mexikóban, Peruban és Chilében. Amerika felfedezése után került el Spanyolországba. Lehet, hogy megtörtént, de lehet, hogy csupán legenda: a spanyol királyi udvarban az amerikai útjukról éppen akkor visszatért hajósok bemutatták az előkelő társaságnak a burgonyanövényt, a lombját, a fehér virágait és a zöld bogyóit. A főurak kóstolgatták, és bizony nem találták ehetőnek, sőt a bogyók fogyasztása fejfájást és gyomorgörcsöket is okozott. Ekkor valaki mérgében a nyitott kandalló parazsába hajította az egész növényt - a gumóival együtt. Rövid idő múlva kellemes illat terjedt el a teremben: a sülő krumpli illata. Nosza, kikapkodták, kikotorták az urak a tűzből a gumókat, és élvezettel fogyasztották el az omlós, finom csemegét. Azóta van becsülete a burgonyának a királyi palotákban és a legszegényebb emberek hajlékában. A hiteles történelem szerint Chile meghódítása után, a 16. század 60-as éveiben hozták magukkal a spanyolok hazájukba, ahonnan először Portugáliába és Itáliába került. A 17. század végén és a 18. század elején több évben igen ilány gabonatermést takarítottak be Európa-szerte, és az ennek hatására bekövetkezett éhínség kedvezett a burgonya elterjedésének. Nálunk sem fogadták valami nagy lelkesedéssel, és csak II. József uralkodása idején, 1770-ben kezdték el termeszteni a Felvidéken. Erdélyben - ahol pityókának nevezik - csak az 1815. évi éhínség után barátkoztak meg vele. A korábban kisparcellákon termelt burgonya ma egyike a fontos szántóföldi növényeinknek, amelyet 80-100 ezer hektár területen termesztenek nagyüzemi módszerekkel, felhasználva a gépesítés és a kemizálás minden lehetőségét. A kiskertekben fokozatosan háttérbe szorul, hogy helyet adjon az ún. Finom zöldségféléknek. Változatlanul kellemes dolog azonban, ha a korai burgonya megterem a kertben, legalább annyi, hogy egy váratlanul érkezett vendég ellátásához ne kelljen a piacra szaladni krumpliért. A továbbiakban mi is csak a korai újburgonya termesztésének rövid összefoglalását adjuk.

Termesztése a burgonya optimális talaj- és éghajlati igényei elég pontosan körvonalazhatók, de mégis szinte mindenütt megterem, mert képes alkalmazkodni az adottságokhoz. Legjobban a könnyű, homokos vályogtalajt kedveli, amely korán felmelegszik. Bár a talaj kémhatásának nincs különösebb jelentősége, kedvező számára a gyengén savanyú (5,8-6,5 pH) talaj. A tavasszal lassan felmelegedő nehéz agyagtalajok, amelyeknek rossz a vízáteresztő képessége, a burgonya termesztésére csak korlátozottan alkalmasak. Nagyon fontos a talaj humuszállapota. Ezért a burgonyát a kertnek ősszel istállótrágyázott ágyásaiban termeljük. Tavasszal csak érett istállótrágyát vagy komposztot keverjünk a talajba. A tavaszi sekély talaj-előkészítéskor m²-enként 100 gramm vegyes műtrágyát is használjunk. Az újburgonya termesztéséhez az apró gumók alkalmasak. Legcélszerűbb, ha ezt nem az előző évi termésből válogatjuk ki, hanem megvásároljuk. A jó vetőgumó 3-6 cm átmérőjű, és rajta 5-8 rügy található. A kiskerti, korai termesztésre a rövid tenyészidejű fajták alkalmasak. Ilyen az Astilla és a Pierwiosnek; az elsőnek 78-82, a másodiknak 82-86 nap a tenyészideje. Az egészséges, ép vetőgumót előcsíráztatjuk, mert ezzel a tenyészidőt mintegy két héttel lehet lerövidíteni, és 10-20% többlettermést lehet elérni. A cél az, hogy kiültetéskor a gumókon 2 cm-nél nem hosszabb, vastag csirák legyenek, mert az ezeknél hosszabb csírák a szállítás és a vetési munka közben biztosan letörnek. Az előcsíráztatásra a 12-15 °C hőmérsékletű helyiségek alkalmasak. Érdemes tudni (már csak az étkezési burgonya téli tárolása érdekében is), hogy a meleg és a sötétség a csírák növekedését segíti, a hűvös környezet, a fény és a levegőáramlás viszont gátolja. Az ültetésre rendszerint április közepén kerülhet sor, mert a burgonya fagyérzékeny növény. Ha a friss hajtásai elfagynak, akkor még számíthatunk a regenerálódásra, de a termés mindenképpen csökken. Az ősszel mélyen felásott vagy megkultivátorozott talajt most csak sekélyen, lazítjuk fel, és egymástól 70 cm távolságban készítünk (egy ágyásban két) barázdát; ezekbe helyezzük az előcsíráztatott gumókat egymástól 35 cm-re a csírájukkal felfelé. Ez után úgy takarjuk be őket, hogy fölöttük 10 cm vastag talajréteg legyen.  Két-három hét múlva megjelennek a talaj felszínén a friss hajtások. Ezeket két-három ízben töltögessük fel úgy, hogy a hajtások mellé friss, nyirkos föld kerüljön. A töltögetést a virágzás kezdetéig be kell fejezni. Ahol lehetőség van rá, ott öntözzük a korai burgonyát, a virágzásig ugyan elegendő a talajban tárolt nedvesség, de később az öntözés igen jótékonyan segíti a gumók kifejlődését.  Siettethetjük a növények fejlődését, ha az elvetett területet fóliatakarással látjuk el. A lyuggatott fólia alatt a burgonya életfolyamatai annyira felgyorsulnak, hogy a gumók mintegy két héttel korábban szedhetők. A fólia május közepéig maradhat az ágyás fölött, ezután - lehetőleg borús, esős napon - le kell szedni. A burgonyabogár rágása ellen a korai burgonyavetést Ditrifon vagy Sevin 0,2%-os oldatával kell permetezni. A felszedést többnyire június elején kezdjük meg. Ilyenkor a gumók héja még foszlós, ezért óvatosan kell szedni, hogy minél kevésbé sérüljenek meg. A termésátlag egy bokor alól 600 és 1200 gramm között ingadozik. A betakarítás június közepére befejeződik.

Felhasználása Magyarországon egy főre átlagosan évente 60 kg burgonyafogyasztás jut. A gumók 12-14% keményítőt, azaz szénhidrátot tartalmaznak, de azért ne féljünk tőle, mert a burgonya kalóriatartalma alacsonyabb a többi tápláléknál. (Összehasonlításul: 100 gramm rizs 1520 kJ-t (370 kalóriát), 100 gramm kenyér 1030 kJ-t (250 kalóriát) tartalmaz, de 100 gramm burgonya csak 350 kJ-t (85 kalóriát) képvisel.) Ezzel szemben jelentős a C-vitamin-, a kálium- és a tojással egyenlő biológiai értékű fehérjetartalma is. A korai burgonya nem tartható el huzamosabb ideig, ezért mindig annyit kell felszedni, amennyit a család elfogyaszt. Inkább korán kezdjük meg a szedést, mint megkésve, mert akkor elveszítjük a terület másodhasznosításának lehetőségét, és a talaj is elgyomosodik. Az persze már gazdasági számítás kérdése, hogy korán akarunk-e apró burgonyákat felszedni, amikor az áruk még magas, vagy kissé későbbre halasztjuk a szedést, amikor a gumók már fejlettebbek, de a burgonya ára már csökkent. Se szeri, se száma azoknak az ételeknek, amelyek burgonyából készülnek és nélkülözhetetlen fogásai a magyar konyhának. Akadnak közöttük nagyon hétköznapi - de általam és nyilván Olvasóim által is - nagyon kedvelt ételek, mint a paprikás krumpli, a burgonyaleves és a burgonyafőzelék, de vannak olyan "elegáns" burgonyaételek is, mint a krokett, a felfújt vagy a püré.

Burgonya a kálium tükrében

A kálium

A kálium igen fontos szerepet játszik a szervezet működésének fenntartásában, hiszen részt vesz az ideg- és izomműködésben, valamint a sejtek anyagcseréjében.
A szervezetünkben lévő kálium a sejten belüli térben található. Elsősorban a sejtek ozmotikus nyomásának fenntartásához szükséges, de a sejtek ingerelhetősége szempontjából is nélkülözhetetlen. Minél nagyobb az izommunkavégzés, annál nagyobb az izomsejtekben a káliumtartalom. Abban az esetben, ha a szívizomban valamilyen károsodás történik (pl. infarktus) a károsult helyen a kálium mennyisége csökken és emelkedik a nátriumé. A magyarázatból egyértelműnek tűnik, hogy megfelelő mennyiségű káliumra van igénye az emberi szervezetnek, amely napi 2-5,9 g-nak felel meg. A felnőtt ember szervezetében átlagosan 150 g kálium van, amelynek kb. 97%-a sejten belül található. A kálium csak úgy tud optimálisan hasznosulni a szervezetben, ha a nátriumhoz képest megfelelő arányú - 2-4-szeres. Ez az arány a növényi élelmiszerekben közelebb van az optimálishoz, mint a húsok esetében. Szükséges egy másik szempontot is figyelembe vennünk a növényi élelmiszerek előnyösebb káliumbevitele tekintetében: az állati eredetű élelmiszerekben a kloridok vannak döntő többségben, amelyek a szervezetbe jutva annak kémhatását savas irányba tolják el. Az anyagcseretermékek inkább savanyú kémhatásúak. Viszont a zöldségekben, gyümölcsökben a kálium szerves savakhoz kötődik, amelyek a szervezetben elégnek és lúgos kémhatású karbonátok, bikarbonátok keletkeznek. Éppen ezért a növényi élelmiszerek fogyasztása a sav-bázis egyensúly fenntartásáért igen sokat tehet. A vérben lévő káliumkoncentráció csak szűk határokon belül mozoghat. A túl magas vagy a túl alacsony káliumszint is súlyos következményekkel járhat. A túl alacsony káliumszint súlyosabb esetben izomgyengeséget, sőt bénulást is okozhat. Főként szívbetegeknél különböző ritmuszavarok léphetnek fel. Alacsony káliumkoncentráció általában azért mutatható ki, mert a vesék nem megfelelően működnek vagy a szervezet túl sok káliumot veszít, pl. hányás, hasmenés, tartós hashajtóhasználat miatt. A magas vérnyomásban szenvedő betegeknél célszerű felhívni a figyelmet arra, hogy a vizelethajtó gyógyszerek egy része káliumürítéssel is jár, ezért pótlásáról gondoskodni kell. A túl magas káliumszint veszélyesebb, mint az alacsony. Ez a szív elektromos vezetőrendszerét érinti, amelynek következtében súlyos ritmuszavar léphet fel, sőt hirtelen szívmegállást is okozhat. A magas káliumszint a vesék nem megfelelő kiválasztásának következménye. Abban az esetben, ha a sejtekből hirtelen nagy mennyiségű kálium szabadul fel, szintén megemelkedik a vér káliumtartalma. Ez előfordulhat, pl. nagy mennyiségű izomszövet roncsolódása (baleset, égési sérülés) esetén.

  A pityóka

 
Pityóka, földi alma, földi körte. Bizonyára nem gondolják, hogy ezek a nevek a krumpli vagy elegánsabb nevén a burgonya régies elnevezései.
Egyiknek a haja sárgásfehér, sima, maga körtvélyforma, a bele puhább, fehérebb, maga is nagyobb, egy lúdtojásnyi vagy ökölnyi... A másik, amely, veres hajú, szennyesebb színű, vizesebb belű, csehes-bogos, egydiónyi vagy tyúktojásnyi nagyságú.” Ezek a leírások bizony-bizony a burgonyára vonatkoznak és Mátyus István, jegyezte le az ezerhétszázas évek végén. A burgonya Peru és Észak-Bolívia hűvös fennsíkjain őshonos. Ezeken a vidékeken a földművelő indiánok már a második század óta termesztették.   Évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Dél-Európában lassan meghonosodó új évelővények Közép-Európában is polgárjogot nyerjenek. Több mint két évszázadon keresztül a burgonya csak dísznövény volt. Sokáig nem jöttek rá, hogy melyik a burgonyának az emberek számára is jól fogyasztható része, mivel a tápláló barna gumó a föld alatt volt és inkább a föld felett lévő zöld gumóval és levéllel próbálkoztak, ami szolamin-tartalmánál fogva azonban mérgező. Ez sokáig halálos félreértések forrása volt.

                                   
Legendák

Az egyik legenda szerint a parasztok úgy jöttek rá a krumpli valódi ízére, hogy egy égő pajtában hatalmas adag takarmánynak összegyűjtött burgonya sült meg és kellemes illata miatt valaki megkóstolta. Így kezdődött a pityóka máig is tartó, egyetlen percig sem hanyatló karrierje.  Franciaországban a burgonya elterjesztésén fáradozó Parmentier végső elkeseredésében - sikertelen próbálkozásai miatt - magát XVI. Lajost kérte fel a reklámozásra". A király hivatalos fogadásain burgonyavirággal a gomblyukában jelent meg, a királyné, pedig krumplivirágot tűzött a hajába. Német földről hazatérő diákok magukkal hozták a krumpligumókat, amelyekért őket perbe fogták, mondván, hogy meg akarják mérgezni az embereket. A diákok szerencséjére a bírák a tárgyaláson megkóstolták a sült krumplit, és annyira finomnak ítélték, hogy nemcsak felmentették a bűnösöket, hanem elrendelték a burgonya terjesztését is.  A legendáknak mindig létezik valós alapja. Így van ez a burgonya esetében is. A nagy ellenállás oka részben a mérgező zöld rész fogyasztása, valamint az első generációs" föld alatti gumók savanyú íze és vizenyős állaga volt.  Ezen kívül sokáig az éhínségek idején, krónikus gabonahiány enyhítésére, kenyérkészítésre alkalmas növényként ajánlották a parasztoknak. Olyannyira, hogy még Parmentier is ezt tanította értekezéseiben. Ezek a tévhitek akadályozták sokáig a burgonya nagy mennyiségű termesztését. Tömeges elterjedéséhez mégis az éhínségek vezettek.  Franciaországban a polgári forradalom idején tízszeresére nőtt a burgonya vetésterülete. Hazánkban Mária Terézia és fia, II. József a Felvidék éhínség sújtotta tájain ingyenes vetőgumó kiosztásával, támogatta a burgonya termesztését. Nagyon sokáig nem adóztatták a burgonyát és kukoricát, termelőket éppen ezért a jobbágyok és a zsellérek kedvet kaptak a termesztéshez.  A Tiszántúl tájain sokáig csak kis kertekben ültettek burgonyát, sőt századunk harmincas éveiben például a birkapörkölthöz inkább köleskását vagy kenyeret ettek burgonya helyett.  A burgonya az egyik legváltozatosabban feldolgozható és elkészíthető alapanyagaink egyike. Elsősorban Európában vált fontos népélelmezési termékké. Magyarországon az 1770-1780-as években honosodott meg. Európában a terjedése Olaszország felől indult meg. Nálunk a hétköznapi életben a XIX. századig földi almának vagy földi körtének hívták.  A német eredetű elnevezésből (Grundbirne, Erdapfel) alakult ki a mai krumpli-szó. A burgonya megjelölés csak az 1800-as évekből származik, Burgundia francia szóból. Főleg hegyvidékeken és homokos tájakon termesztették. Nemcsak fontos népélelmezési termék lett a burgonya, hanem ipari célra is használták, sőt takarmányozásra is.  Óh azok a régi burgonyák!

Sokszor mondjuk egy nyersanyagra vagy élelmiszerre, hogy íze már nem a régi. Ha nem is pontosan ez vonatkozik a krumplira, de az tény, hogy a piacon nem találunk annyi fajtát, mint régen. Rózsa-, gülbaba-, kifli-, ellaburgonya. A burgonyasalátához csak kiflikrumplit használtak, a gülbaba és a rózsaburgonyát köretként és rakott ételként használták fel, kivéve a burgonyapürét, melyhez ellakrumplit vásároltak. Ma már csak elvétve lehet találkozni ezekkel a fajtákkal (kivéve talán a kifliburgonyát, amely reneszánszát éli), ami arra vezethető vissza, hogy a különböző vírusfertőzésekkel nem voltak olyan ellenállóak. Így helyüket más fajták vették át. Sajnos nagy felvásárlók esetén előfordulhat, hogy a különböző burgonyafajtákat összekevernek, hiszen kinézetre nincs mindig markáns különbség köztük, viszont a főzés, illetve az ételkészítés során érezhető (egy része már szétesik, amikor a többi még csak félpuha). A burgonya alapvető nyersanyagainkhoz tartozik, szinte nincs olyan nagyüzemi konyha vagy háztartás, ahol ne tárolnának belőle. A gondosan tárolt burgonya keményítőtartalmának csak kis részét veszíti el tavaszig. A gumó héját a romlás veszélye miatt erősen meg kell tisztítani. A megfagyott burgonya édes ízű, mert a keményítőbontó enzim még fagypont alatt is működik. A fény hatására csírázáskor a gumókban szolanin nevű anyag képződik, amelytől a burgonya kesernyésen csípős ízű lesz. A hámozott burgonya a levegővel érintkezve enzimhatásra megbarnul. Ezt az értékromlást hőkezeléssel, levegőtől való elzárással vagy antioxidánsokkal gátolják meg.  

A burgonya beltartalmi értékei

A nyári és a téli burgonya értékei között van eltérés, de nem számottevő. Mivel a nyári burgonyát csak kis ideig használjuk az élelmezésben legtöbbször a téli burgonya értékeit, használjuk. A táblázatból látható, hogy zsiradéktartalma elhanyagolható, energia- és szénhidráttartalma a többi zöldséghez képest magas, fehérjetartalma nem magas, azonban jó az aminosav-összetétele, de nem teljes értékű. Ásványi anyagok tekintetében a Na elhanyagolható, káliumtartalma igen jelentős 340 mg/100 g. Ha belegondolunk, hogy egy adag köret 200-300 g között mozog, akkor ezzel 680, illetve 1020 mg káliumot viszünk be! Ha petrezselymesen készítjük el, a káliumbevitel még fokozható, hiszen a petrezselyemzöld káliumtartalma is magas (1000 mg/100 g). Ennek az értéknek csak egy szépséghibája van: 100 g petrezselyem igen sok adaghoz szükséges, így az egy főre eső mennyiség kicsi, ellentétben a burgonyáéval.  A táblázatból látható, hogy igen sok nyersanyag rendelkezik jó káliumtartalommal. Azonban diót, illetve mákot bejgli, mákos, diós tészta formájában fogyasztunk, szárazbabot inkább a téli hónapokban levesnek, főzeléknek, salátának. Ezen ételekre inkább jellemző a szezonalítás és ezen belül is a ritkább felhasználásuk. A többi alapanyag közül a burgonya az, amit a leggyakrabban fogyasztunk egész évben. Ezért emeltük ki a burgonyát, mint jelentős káliumforrást a többi nyersanyag közül.

Jó tanácsok

A gumók héjában történő főzésével elkerülhető a kilúgozás.  A burgonya legértékesebb anyagai közel a héjhoz helyezkednek el, ezért a hámozásnál erre ügyelni kell. A héjában főtt burgonya vitaminvesztesége alacsonyabb. A hámozott burgonya főzése közben nagyobb a veszteség, ezért a hámozott burgonya főzött vizét, felhasználjuk. A burgonya párolásakor a tápanyagveszteség kisebb. A megfelelő adagszámra kiszabott burgonyát egyszerre kell odatenni és készre főzni, mert a félig kész burgonyát kihűlés után egy későbbi főzéssel már nem tudjuk puhára főzni.  Savas közegben a burgonya nem puhul meg, ezért csak már a megfőtt burgonyához adjunk, pl. paradicsomlevet, ecetet, citromot, kefirt, joghurtot.   

A liszthez megfőtt, meleg, lecsurgatott, áttört burgonyát adjunk, mert a vizes krumplitól szétesik a tészta.  Kizárólag felhasználás előtt tisztítsuk meg a burgonyát, mert a vízben történő (a barnulás megakadályozása miatt sokan vízben tárolják" főzésig) állás alkalmával jelentős lehet a káliumveszteség.  A tisztított nyers burgonyát nem lehet fagyasztani, mivel felengedés után az íze teljesen megváltozik.

 
Az élelmiszeripar a burgonyából lisztet, keményítőt, kenyeret, pelyhesített termékeket, tésztákat, gyorsfagyasztott termékeket gyárt. A konyhatechnika a burgonyaelkészítésnek számtalan változatát ismeri. Hazánkban, az utóbbi években ennek ellenére csökkent a burgonyafogyasztás és a vetésterületek is évről évre zsugorodtak.  Nézzünk még egy hasonló, a burgonyafélék családjába tartozó növényt, amely egyben jó káliumforrás is.

A paradicsom

Dél-Amerikából származó, régen szerelemalmának nevezett növényt Európába a XVI. században spanyol hajósok hozták.  Karrierje hasonló volt, mint a burgonyáé, mivel termését kezdetben mérgezőnek tartották. Kétszáz éven át dísznövényként termesztették egészen addig, amíg az olaszok el nem kezdtek a termésekből gasztronómiai remekeket készíteni. Kertben termesztik az ebszőlő e nemét. Gyümölcsei akkorák, mint egy barack, szép piros karmazsin színűek. Nem tanácsos ez gyümölcsöket enni, mert az ember eszét megcsonkítják." (Csapó József 1775).

 
Hazánkban már a XVIII. század végétől jól ismert növényként használták. A termesztési módszereivel már a szabadságharc idején részletesen foglalkoztak. A kiegyezés idején már öt paradicsomfajtát termesztettek.  A paradicsomnak rendkívül sok szín-, méret- és formaváltozata létezik, pl. zöld, lukullusz hús és koktél paradicsom.  Gyakorlatilag egész évben kapható frissen vagy mirelit, konzerv formájában. A piros paradicsomból lé, püré és ketchup készül.

A zöld paradicsomból savanyúság.

A paradicsom beltartalmi értékei

A paradicsom alacsony energiatartalmú 97 kJ (23 Kcal), minimális fehérjét (1 g/100 g) és zsiradékot (0,2 g/100 g), 4 g szénhidrátot, valamint 240 mg/100 g káliumot tartalmazó élelmi anyag. Természetesen tartalmaz vitaminokat is, de a többi zöldségfélével összehasonlítva nem kiugró mennyiségben, talán karotin és E-vitamintartalma említhető meg. Alacsony energiatartalma és kellemes, üdítő íze miatt nemcsak önálló ételként és kisétkezések kísérőjeként használható, hanem számos ételhez hozzáadva annak gasztronómiai értékét növeli.

Jó tanácsok

A paradicsomot hűtőszekrényben ne tároljuk, mert a hideget rosszul tűri, elveszíti aromáját. Szobahőmérsékleten, pedig gyorsan érik, és gyorsan tönkremegy. Az ideális tárolási hőmérséklete 14 C°-on pincében vagy kamrában.  Mindig elkülönítve tároljuk a többi zöldségfélétől, mivel meggyorsítja a vele együtt tárolt növények anyagcseréjét, amelynek következtében gyorsabban fonnyadnak (a sárgarépa megkeseredik).  Az ásványi anyagok kis mennyiségben szükségesek a szervezet számára, mégis nélkülözhetetlenek, hiszen létfontosságú folyamatok alkotórészei. Most elsősorban a káliummal foglalkoztunk, illetve azokkal a nyersanyagokkal, amelyek elősegítik megfelelő bevitelét a szervezetbe. Természetesen az emberek többsége nem tudományos szempontok alapján választja ki ételeit, de a közétkeztetésben dolgozó szakemberek számára fontos, hogy ismerjék a különböző nyersanyagok élettani értékeit és emellett finom ételeket készítve, hozzájáruljanak az egészséges táplálkozás megvalósításához.

Paprikás burgonya

1 kg mosott burgonyát hámozzunk meg. Utána újból megmosva minden egyes darabot keresztben vágjunk ketté, majd hosszában is vágjuk méretétõl függõen 4–8 darabra. A kisebb méretű krumplit keresztben nem kell kettévágni. 1 közepes fej vöröshagymát aprítsunk fel, és 0,8 dl étolajon dinszteljük üvegesre. 4 db zöldpaprikát mossunk meg, daraboljuk fel kb. 0,5 cm vastag karikákra illetve 1 cm széles szeletekre, és adjuk a hagymához, majd fedő alatt fõzzük puhára. Amikor a paprika megpuhult, mossunk meg 2 közepes méretű paradicsomot, és négyfelé vágva rakjuk a paprikához. Fõzzük tovább, amíg a paradicsom szétesik, majd fedő nélkül, süssük le a lecsót zsírjára. Ekkor tegyük hozzá a feldarabolt burgonyát, majd szórjunk rá 1 púpozott mokkáskanál sót, és keverjünk bele 1 kávéskanál fűszerpaprikát. A különleges ízek, kedvelői adhatnak hozzá negyed mokkáskanál köménymagot is. Öntsünk rá 4 dl vizet, és fedő alatt fõzzük kb. 20 percig, amíg a krumpli megpuhul. Vigyázzunk, hogy ne fõzzük túl, mert akkor a burgonya felszívja az összes levet, és kása lesz belőle. A magyaros ízek, kedvelői használhatnak hozzá csípős paprikát is. Télen a paprika és a paradicsom 4 púpozott evőkanál lecsóval helyettesíthető. Aki bõ lére eresztve szereti a paprikás burgonyát, 0,5 liter vizet adjon hozzá. Amíg a krumpli fõ, 5 dg szójakockából készítsünk fél adag Szójatepertőt az I. fejezetben leírt módon, azzal a különbséggel, hogy az elõzõ este beáztatott szójakockát vágjuk három–négyfelé. Végül finoman keverjük az apró szójatepertõt az idõközben puhára párolódott burgonya közé, és melegen, önálló ételként, savanyúsággal tálaljuk. Mivel a paprikás krumpli elsõsorban téli étel, savanyított uborkával, paprikával vagy csalamádéval fogyaszthatjuk. Nyáron készítve tejfölös uborkasalátával a legízletesebb. Ha másnapra fõzzük, akkor hosszú lére engedjük, mert a tárolás alatt a burgonya sok vizet szív magába, és besûrûsödik. Hûtõszekrényben tároljuk. Miután a burgonya a legtöbb háztartásban a leggyakrabban használt zöldségféleség, célszerû belõle egyszerre többet vásárolni. A beszerzést ne kapkodjuk el, mivel a beparásodott télálló krumplit szeptember közepén kezdik felszedni. Hûvös, sötét helyen, jól szellõzõ kosárba kiöntve tároljuk, mert fény hatására megzöldül és kicsírázik. Amennyiben nem rendelkezünk fûzfavesszõbõl font kosárral vagy vékával, hagyjuk a hálószerû necczsákban amelyben, megvásároltuk. Ha elkezd csírázni, a hajtásokat tördeljük le róla, mivel a rügyezés megindulásával mérgezõ anyagok, keletkeznek a gumóban. Ügyeljünk arra is, hogy soha ne tároljuk együtt az almával. Az alma utóérésekor keletkezõ etiléngáz ugyanis serkenti a burgonyagumók csírázását. A Kárpát–medence éghajlata kifejezetten alkalmas ennek a zöldségfélének a termesztésére. Nálunk is sok helyen terem ízletes krumpli, de ezek közül is kimagaslik a kisvárdai. A vásárlás során legyünk tekintettel a keményítõtartalmára is. A szilvásgombóchoz használt lisztes burgonyából, pl. egyáltalán nem lehet salátát készíteni, mert a fõzés során szétesik, a salátalével összekeverve kásává válik. Mellesleg a fejlett piacgazdaságon alapuló nyugati országokban úgy könnyítik meg a háziasszonyok dolgát, hogy zöld csomagolásban árulják a tömör, pirosban a közepesen tömör, kékben, pedig a lisztes burgonyát. A paprikás krumplihoz egyébként közepes keményítõtartalmú rózsaburgonyát célszerû használni. Ezt a fajtát ma már egyre inkább kiszorítja a francia eredetű desirè, melynek íze és állaga ugyanolyan, mint a rózsaburgonyáé, de később kezd el ráncosodni, tovább tárolható. A zöld vagy a tárolás során megzöldült gumókat dobjuk el, mert mérgezők. A család éves burgonyaszükségletéről azért is érdemes még õsszel gondoskodni, mivel így biztosan nem ér bennünket olyan meglepetés, hogy az étel elkészítése után derül ki, hogy fagyott volt az áru. A krumpli ugyanis a legolcsóbb zöldség, viszonylag kevés rajta a haszon, ezért a kereskedõk zöme nem vállalja a tárlóhelyiség téli fûtésének költségét. Kemény telek esetén a zárt helyiség önmagában nem véd meg a fagytól, így igen gyakori a burgonya károsodása. Ezen utólagos szétválogatással sem lehet segíteni, mert a fagyott példány külsõre nem különböztethetõ meg az egészségestõl. Ennél fogva még jó szándékú kereskedõtõl is vásárolhatunk tavasszal olyan krumplit, amely a hideg hatására édeskés ízûvé, és “szappanos” állagúvá vált. A burgonyáról érdemes még megjegyezni, hogy a szokványos zöldségek közül ez tárolja legtovább a hõt, így a belõle készült ételek fogyasztási hõmérsékletre hûléséhez hosszabb idõre van szükség.

Csirkével töltött burgonya

A szokásos módon csirkepörköltet készítünk. Közben személyenként két db nagy burgonyát héjában megfőzünk, majd tisztítás után hosszában félbevágjuk őket, és mély üregeket kaparunk ki bennük. Ezután a kicsontozott pörköltet a levétől jól lecsurgatjuk, és pépesre vágjuk. A húskrémmel megtöltött burgonyákat kivajazott tűzálló edénybe helyezzük. A pörkölt levét tejfölös habarással jól besűrűsítjük és a töltött burgonyákat, bevonjuk vele. Előmelegített sütőben kb. 20 percig, sütjük. Tálaláskor meghintjük finomra vágott petrezselyemmel.

Fokhagymás rántott krumpli

Hozzávalók: krumpli, zsír, 3 cikk fokhagyma, só

A krumplit megmossuk, meghámozzuk, majd közepes vékonyságú hosszúkás szeletekre vágjuk. 1 nagy kanál zsírt lábosban felforrósítunk, majd beletesszük a felvágott krumplit, sózzuk. Lefedjük, fedő alatt, kis lángon sütjük. Amikor félig megkészült, a felszeletelt fokhagymát rászórjuk. Visszafedjük. Közben finoman megforgathatjuk, hogy ne süljön oda. Húsok mellé adjuk.

Pirított burgonya

Hozzávalók:

Burgonya, olaj vagy zsír, petrezselyem, só,

A krumplit főzd meg héjában, hámozd meg, hagyd kihűlni, és vágd kis kockákra. Serpenyőben kevés forró zsiradékon pirítsd, miközben megszórod sóval (esetleg a végén finomra vágott petrezselyemmel is). Nagyobb mennyiséget több adagban piríts, mert fontos, hogy a krumplinak a forgatáshoz legyen mozgástere. A petrezselyem helyett kaphat tört fokhagymát is. Egy másik változatban a zsiradékot apró szalonnakockák adják, amelyek együtt pirulnak a krumplival. Ilyenkor a tálalásnál finomra vágott snidlinggel szórjuk meg.

Burgonya (lat. Solanum tuberosum), kolompér, krumpli, pityóka

A gabonafélék mellett a legfontosabb tápláléknövényünk. Hazánk az európai burgonyatermő zóna déli peremén fekszik. Táplálkozási és ipari jelentősége mellett nagyon fontos szerepet játszik nálunk a burgonya mint takarmány. Főve sertéseknek, nyersen szarvasmarhának adják. Egyes vidékeken sülve abraknak is használják. Ahol sok terem, baromfitáplálék is. Háború idején keményítőt főznek belőle házilag, levele pedig szárítva dohánypótló D-amerikai eredetű (Chile, Peru), a 16. sz. második felében került Európába. Hazánkban a 17. sz. közepén bukkant föl, de csak egy évszázad múlva kezdték felhasználásra termeszteni. Terjedését mind Európában, mind nálunk gátolta az addig ismert növényektől eltérő művelési mód és a hozzá Fűződő balhiedelmek (mérges, betegséget terjesztő növény). A 17–19. sz.-ban Európában Fokozatosan növekedett a városi és a nem mezőgazdaságból élő lakosság, és egymást követték az éhínségek. Ezért fordultak az elaprózódott paraszti birtokon is az intenzíven művelhető, nagy hozamú néptáplálékhoz. A burgonya közvetlenül Ny-Európából került hozzánk. Meghonosodását egyrészt központi rendeletekkel szorgalmazták, másrészt külföldet járt diákok, papok, katonák és földesurak hoztak haza gumókat. Mo.-i elterjedésében döntő fordulatot jelentett az 1815–17. évi nagy ínség, melynek során az ország minden részén megismerték és termeszteni kezdték. Kezdetben csak kertekben vetették, majd némely vidéken előbb a jobbágybirtok telken kívüli állományába, később az ugarba és a nyomásos gazdálkodás tavaszi fordulójába is bekerült, de a nagy gabona- és kukoricatermő vidékeken máig a veteményes kertek jellegzetes terménye maradt. A múlt század második felében a burgonyatermesztés a modern ipari központok kialakulásával, a szeszgyártás megnövekedésével és az exportlehetőségek jelentkezésével párhuzamosan rohamosan megnőtt. 1920 előtt Mo. nagybani burgonyatermő területei a felföldi szlováklakta megyék voltak (Árva, Liptó, Turóc, Trencsén, Zólyom, Szepes, Sáros m.). A kedvező természeti adottságok folytán a múlt század végén kezdett jelentős mértékben burgonyát termelni a Nyírség, majd 1920 után az elcsatolt felföldi területek (Szlovákia) pótlására D-Somogy is. A főváros közelében, D–DK-i irányban a Duna bal partján húzódó községek, gyakran nem különösen jó természeti adottságok mellett, a múlt század közepétől a közeli nagy piaci lehetőségek vonzásában szintén jelentős burgonyatermő helyekké fejlődtek. A burgonya az erősen kötött talajok kivételével csaknem minden talajban termeszthető, azonban legjobban kedveli a levegős, a tápanyagot jól föltáró talajokat. Ennek megfelelően általában laza-homokos földbe, leginkább gabonafélék után következően vetik. Már ősszel, a burgonya ásásakor kiválogatják és külön kezelik a vetnivaló közepes nagyságú, egészséges gumókat. A legegyszerűbb és legrégibb vetési módja a burgonyának a kapa után fészekbe rakása. Meghonosodása óta sorosan művelik, de csak a századforduló óta jelölik ki → sorhúzóval a sorokat, addig a vetés szemmérték szerint a burgonyaföldön keresztben történt. A soros művelésnek több vetési módja terjedt el, pl. az ültetőfával való vagy a barázda oldalába sarok segítségével való vetés. Országosan azonban az eke után minden harmadik barázdába vetés terjedt el legjobban. A burgonya növényápolása legalább egyszeri kapálásból és töltögetésből áll. A szabályos soros művelés lehetővé tette, hogy a múlt század végétől a kézi kapálást fokozatosan fölváltsa az ekekapa használata. A burgonya ekekapázása az 1940-es évekre az egész magyar nyelvterületen ismertté vált, azonban csak a Dunántúlon és a Nyírségben dolgoztak vele általánosan. Az önellátó és helyi piacra termelő gazdaságokban a burgonya művelése megmaradt az egyszerű, kézi művelés szintjén. A burgonya ásását elsősorban kézi kapával, Ny-Mo. egyes vidékein vasvillával, a nagyobb, termő vidékeken kiszántással végzik. A századfordulótól nagyban termő területeken a jellegzetesen árutermelő parasztgazdaságok foglalkoztak burgonyatermesztéssel. A burgonyatermesztés munkaerejét 1945-ig elsősorban a szegényparasztság és az agrárproletariátus jelentette, akik részes műveléssel (feles, harmados) dolgoztak a vetésterület számottevő részén. Részesmunka-vállalásukhoz a ledolgozásnak sok formája kapcsolódott. A termelő körzetek burgonyával foglalkozó parasztjainak termelési tapasztalatai jóval bővebbek voltak, mint más vidékeken. A több és jobb termés érdekében állandóan igyekeztek új fajtákat keresni, új termesztési eljárásokat elsajátítani (pl. tőkekiválasztásos szelekció), egyszerűbb mezőgazdasági gépeket alkalmazni. A burgonyával való kereskedést – némi helyi piacozást és rövidebb távú szekerezést nem számítva – kezdetektől a hivatásos kereskedelem űzte. Csupán a vetőmagszerzés és -csere fejlesztett ki bizonyos paraszti kereskedelmet. A Bp. környéki termelők, nem tudván jó minőségű vetőgumót termelni, évtizedekig (kb. 1910–1950 között) rendszeresen jártak a Nyíségbe vetőburgonyát vásárolni. – Irod. K. Karlovszky Endre: A burgonya meghonosítása Erdélyben (Magy. Gazdaságtörténeti Szle, 1896); Nyárády Mihály: A burgonya szerepe egy Szabolcs-Szatmár megyei község (Rakamaz) életében (Szabolcs-Szatmári Szle, 1956); Kósa László: A magyar burgonyakultúra történetének és néprajzának kutatása (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1967); Kósa László: A dél-somogyi burgonyatermelés (Ethn., 1968).

MELYIK KRUMPLI MIRE JÓ? A szétfövő, úgynevezett lisztes húsú burgonyák kiválóak pürének vagy sütemények tésztájába, de nem valók sütésre, amelyik meg sütni jó, az az előbbi célra nem válik be. Pürének ajánlható fajta például az Ella és a Gülbaba, míg sütni például a Desire, valamint a kifli- és a salátaburgonya való. (Egyes fajtákat mindkét célra egyaránt tűrhetőnek tartanak, ilyen például a Rózsa, valamint az úgynevezett lilaburgonya.) Ha a vásárlásnál nem sikerül megállapítani a krumpli fajtáját, akkor sütéshez inkább vöröses színű krumplival érdemes próbálkozni, püréhez, pedig inkább fehéressel. (Ettől az ökölszabálytól azért nem szabad túl sokat várni, mert mint "szuper" írta levelében, például a McDonald's nálunk kifejezetten fehér krumplit termeltet a hasábburgonyájához.)

SZÍNMENTÉS a meghámozott, feldarabolt burgonya a levegőn könnyen megfeketedik, ezért tartsuk víz alatt.

HA SÜTNI LESZ. Az olajban (zsírban) sütés előtt a krumplit (ha főztük, ha áztattuk) gondosan le kell szárogatni. Különben a forró zsiradékban gőz képződik, és a krumpli nem sül, hanem csak párolódik.

TÁROLÁS Ha sikerült egy megbízható krumpliforrást találnunk, akkor érdemes lehet nagyobb mennyiséget beszerezni belőle. A hosszabb tárolás során azonban egyaránt óvni kell a fagytól, a melegtől, a nedvességtől és a fénytől. Először is át kell válogatni a krumplit, s kiszedni az éretlen, sérült, vagy penészes darabokat, ugyanis az utóbbiaktól a többi is tönkremehet. A sötét és lehetőleg jól szellőző tároló helyiségben kb. 5 oC-os hőmérsékletnek, kell lennie. Különben a fénytől csírázásnak indulnak a gumók, a melegtől megráncosodnak, a hidegtől megfagynak, a nedvességtől, pedig megrohadnak. Az éppen csírázásnak indult krumplit még megmenthetjük, ha a hajtáskezdeményeket időben leszedjük/ledörzsöljük róla.

Burgonyalepény

Burgonya alapanyagú sült tészta. Az újabb nyersanyag felhasználásával – különféle változatokban – készült burgonyalepények a parasztkonyha hétköznapi tésztaételeinek választékát bővítik. Szerepük a korábbi főtt és sült tészták mellett mindenütt jelentéktelenebb maradt. Országszerte szokásos a főtt krumplival gyúrt pogácsa. Hasonló tésztából nagyobb lepényeket az ÉK-i magyarok sütnek (laska, lepcsánka). Két tájegységben, az ÉNy-Dunántúlon és az É-Tiszántúlon gyakoribb a nyersen reszelt burgonya, liszt, só, esetleg még aludttej és töpörtyű keverékéből tepsiben, vékony rétegben sütött lepény. Elnevezése nyugaton igen változatos (beré, cicege, tócsi és alakváltozataik, enge-menge, krumplimálé, krumpliprósza), keleten feltűnően egységes (lepcsánka). A bukovinai székelyek több vödörnyi nyersen reszelt krumpliból leppalacsintát készítettek. A reszelék addig állt, míg a sűrűje leülepedett, és a leve leönthető lett. Az üledéket forrázták és liszttel, kovászmaggal keverték, majd kanállal káposztalevélre mérve kemencében sütötték. A lepényt kenyérként fogyasztották.

Burgonyapép

az étkezések önálló fogását képező, tört burgonyából sokféle változatban készült hétköznapi étel. Elsősorban a burgonyanövényt meghonosításakor készségesebben befogadó Dunántúl, a Felföld és az ÉK-i országrészek parasztkonyháin változatosan készítik. Itt a burgonyapép jól mutatja, hogyan igyekeztek az új nyersanyagot a régi ételkészítési gyakorlatba illeszteni a pépes ételek addig elsősorban kása és liszt alapanyagú ételcsoportjában is. A darabos burgonyából készült főzelék kezdetben lényegesen jelentéktelenebb volt, mint a burgonyapép. A parasztkonyhán a burgonyapép három alapváltozata fordul elő. A hámozott, vízben péppé főtt, tört burgonyából kevés liszt hozzáfőzésével sűrített burgonyapép hígabb-lazább és sűrűbb-keményebb változatban készül. Az előzőt kásaszerűen tálra kiöntve tálalják, tetejére vöröshagymát sütnek. Általánosan elterjedt étel a D-Dunántúl középső vidékén (pempő), É-Dunántúlon és a Kisalföldön (krumplikása), ezzel összefüggően északon a Tarna vonaláig (pép), ill. a Duna–Tisza köze középső vidékén (krumplikása, pempő). É-Biharban krumplilencse néven készítik. A Sajótól keletre, az É-Tiszántúlt is magában foglaló övezetben zsámiska, patyolatzsámiska, selyemzsámiska, ill. puliszka, cinke, cinkepuliszka, helyenként ganca néven ismert étel, és ugyanígy nevezik akkor is, ha sűrűbbre főzve kiszaggatják. Másutt a sűrűbbre főtt lisztes krumplipép, amelyet kis darabokra szaggatva, tejfeles vagy hagymás zsírral, pirított káposztával, morzsával, túróval vagy mákkal tálalnak, teljesen önálló ételként jelenik meg ott is, ahol a kásaszerű burgonyapéppel párhuzamosan szokásos. Ez a kiszaggatott változat általánosan elterjedt étel dödölle néven a Ny-Dunántúlon, gánica néven a DK-Dunántúlon, ganca, helyenként bukta néven a nyugati Felföldön és alföldi szomszédságában ismert. Szórványosan, főként ganca néven a D-Alföldön is készítik, míg a Duna északi partvidékén ganci néven gyakori. Főtt krumpliból liszt nélkül, hagymás zsírral összekevert, többé-kevésbé pépes vagy darabosabb ételt különböző gyakorisággal, de lényegében minden vidéken készítenek. Ezek az ételek elsősorban ott illeszkednek szervesebben a parasztkonyha egyéb ételkészítési eljárásai sorába, ételneveinek rendszerébe, ahol a lisztes burgonyapépek is otthonosak. A Dunántúlon – a baranya – tolnai sarok kivételével –, valamint az ÉK-i országrészen ez a hagymás krumplipép következetesen hámozottan főtt krumpliból készült, míg másutt elsősorban hajában főttből, DK-Dunántúlon sült krumpliból is. E burgonyapép neve a Ny-Dunántúlon gánca, gánica, a Dunától Északra és K-Dunántúlon sterc, isterc (az étel nem azonos a pirított lisztpép sterc étellel, ill. annak krumplival feleresztett változatával), a Duna–Tisza közén és szomszédságában terc, derc, a történeti Bihar vidékén mór, móring, az É-Tiszántúlon és keleti szomszédságában duci, gyuszi, helyenként puliszka, ill. tokány, a Sajótól a Bodrogig zsámiska. A palócoknál és sokfelé a Tiszántúlon egyszerűen tört krumpli, törve krumpli, Erdélyben pedig rántott pityóka. A hagymás tört krumpli az Alföldön kezd legkorábban a hús körítésévé alakulni. A városi tejes krumplipüré a hagyományos parasztkonyhán ismeretlen.

sterc

pirított  lisztpép, dunántúli étel. Két alapváltozatban készül. Száraz sterchez lábosban lisztet pirítanak, majd kevés forró vízzel sűrű péppé feleresztik. Forró zsírral öntözve addig keverik tűzon, míg száraz, morzsalékos, pergő lesz. Gyakran olyan vízzel eresztik fel, amelyben kevés krumplit teljesen szétfőztek. Baranya kivételével az egész Dunántúlon és Kisalföldön gyakori hétköznapi ebédétel. A babbal felengedett stercet a magyarok a soproni „poncichter”-konyha jellegzetességeként tartják számon, de a szélesebb környezet német és horvát falvaiban is kedvelt. A sterc szórványosabban előforduló változata a pép-sterc. Ny-Dunántúlon gyakoribb, itt a száraz stercnél régiesebb, már kihaló étel. Fazékban forralnak hozzá sós vizet, erre egyszerre ráteszik a szükséges lisztet. Mivel nem keverik, a liszt egy csomóba áll össze, a vízen lebeg. Közepébe fakanalat szúrnak, hogy itt is érje a víz. Főzés után levét leszűrik, a lisztcsomót szétverik és zsírral öntözve pirítják. Készen olyan, mint a száraz sterc. A pirítást itt megelőző főzés sajátos módja lényegében megegyezik az egyébként csak a K-i magyaroknál szokásos  tört pép készítésének eljárásával. A stercekhez tejet, aludttejet, uborkasalátát kanalaznak. A sterc ma búzalisztből készül, korábban főzték kukoricából, de volt árpa-, hajdinaterc is. A lisztpirító pépkészítés nálunk valószínűleg osztrák példa nyomán terjedt el, a sterc szó bizonyosan az osztrákból származik. Gyakori alakváltozata az isterc, az étel egyéb elnevezései: gánica, pirított gánica, ganca. D-Dunántúlon a száraz stercet tréfásan pocoktúrás, vakondtúrásnak is nevezik. A pép-sterc megkülönböztető elnevezései: főtt gánca, fazékban főtt gánca, aprósterc, fehér gánca.– Irod. Kisbán Eszter: Nyersanyag és technika. Pépes ételeink típusai (Népr. Ért., 1960).

Könnyű majonézes burgonya

Hozzávalók 4-6 személyre:

1,5 kg közepes méretű burgonya,  1 nagy fej lilahagyma , 1,5 dl étolaj,  2 tojássárgája, 1 pohár csökkentett zsírtartalmú tejföl , 1 pohár joghurt vagy kefir , 1/2-1citrom leve, 1 evőkanál mustár,           1 evőkanál cukor, vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítőszer, diétás só, őrölt fehérbors, 

Elkészítése: A héjában főzött burgonyát, meghámozzuk, kihűtjük, és vékony karikákra vágjuk, majd megsózzuk, megborsozzuk. Az ugyancsak karikára szelt lilahagymát 15 percre citromlébe áztatjuk. Közben a tojássárgáját, picit megsózzuk, ezután folytonos kevergetés mellett az olajt cseppenként hozzákeverve alapmajonézt készítünk. (Habverő géppel bátrabban dolgozhatunk.) a sűrű emulziót tejföllel és joghurttal (vagy kefirrel) hígítjuk, ráöntjük a hagymáról a citromlevet, majd mustárral, cukorral, kis borssal, szükség esetén sóval ízesítjük. A burgonyát óvatosan összekeverjük a lilahagymával, egy picit állni hagyjuk, majd hozzáadjuk majonézes öntetet. Ecetes uborkával és piros arannyal díszítjük. Tálalásig hűtőszekrényben tároljuk.

Egészségügyi tanácsok:

Fekélybetegeknek a fűszerezetlen majonéz általában nem, de a bors és mustár panaszt okozhat, ezért javasoljuk, hogy egyéni tűrőképességük szerint fűszerezzenek. Cukorbetegek édesítőszerrel ízesítsék a majonézt. Fogyókúrázóknak az étel energiatartalma, az epebetegeknek meg a majonéz miatt - amely szinte mindig panaszt okoz - fogyasztását nem javasoljuk. Szív- és érrendszeri betegek a tojássárgája koleszterintartalma miatt csak ritkán fogyasszanak majonézes ételeket.

A szezon étele: a burgonya

A burgonya őshazája az Andokban található. Először a XVIII. században fedezték fel ennek a zöldségnek az értékét. 100 g burgonya 84 kalóriát tartalmaz, fogyasztása gyors teltségérzetet okoz